Kritikus helyzet alakult ki a kínai Tienkung – magyarul Mennyei palota nevű – űrállomáson, miután a visszatérésre felkészített Sencsou–20 űrhajó feltehetően űrszeméttel ütközött. A baleset miatt három kínai asztronauta, Csen Tung parancsnok, Csen Zsung-zsuj és Vang Dzsie továbbra is kénytelen az űrben maradni, miközben a földi irányítás lázas vizsgálatokba kezdett.
Az űrhajó november 5-én tért volna vissza a Földre, ám órákkal az indítás előtt lefújták a leszállást. A kínai űrügynökség (CMSEO) hivatalosan csak annyit közölt, hogy „élet és a biztonság az első” – miközben minden vészprotokollt aktiváltak, és a visszatérő modul épségét próbálják ellenőrizni. A szakértők szerint a hőpajzs vagy az ejtőernyőrendszer is megsérülhetett, ami beláthatatlan következményekkel járhat egy földi visszatérés esetén – adta hírül a Space News.
A földi irányítók szimulációkat és biztonsági teszteket futtatnak. Eközben a belső-mongóliai Tungfeng leszállóhelyen már napok óta készenlétben állnak a mentőegységek. Az űrhajó külső ellenőrzését a Tienkung tízméteres robotkarja végzi. Ez képes aprólékosan átvizsgálni a sérült részeket. A kínai űrhivatal ugyanakkor nem közölt semmit a sérülés mértékéről, sem az új visszatérési időpontról.
„A Sencsou-20 legénysége jól van, és a Sencsou-21 legénységével együtt tudományos kísérleteket végez a pályán”
– áll a CMSEO hivatalos közleményében.
A háromfős személyzet azonban immár több mint 200 napja tartózkodik az űrben. Helyzetük feszült: a „Mennyei palota” rendszerei csak korlátozott ideig képesek hat fő – köztük a frissen érkezett Sencsou–21 legénységének – ellátására. A levegő, víz és élelem fogyása egyre gyorsabban terheli a zárt újrahasznosító rendszereket.
A világűrben keringő mikroméretű űrszemét egyre nagyobb fenyegetést jelent. Sok darab túl apró ahhoz, hogy a földi radarok észleljék, mégis elég gyors ahhoz, hogy akár megbénítson egy visszatérő modult. A mostani incidens az első komolyabb fennakadás Kína űrprogramjában azóta, hogy a Tienkung 2022-ben teljesen üzembe állt.
A kínai űrügynökség most nem zárta ki, hogy vészhelyzeti mentőexpedíciót indítson a következő, már előkészített Sencsou–22 űrhajóval. De amíg ez megtörténik, a Sencsou–20 hármasa a végtelen csillagok között várja a parancsot: visszatérhetnek-e a Földre, vagy az űr lesz kényszerű otthonuk még jó ideig.



