Nagyon szép dologba vágta a fejszéjét Kucsera Gábor…
Miután anno véget ért a Farm VIP műsorának első évada, Kucsera Gábor arra az elhatározásra jutott, hogy meg szeretné mutatni a jövő generációjának is az igazi falusi életet, ahol mindenért saját kezűleg kell megküzdeni. Éppen ezért közös együttműködésbe kezdett egy táboroztató céggel, majd társával létrehozta a Kucsitanyát.
„Tavaly jött a rendhagyó tábor ötlete. Gyermekkoromban sokat voltam vidéki környezetben és nagyon élveztem. A mai fiatalok nem nagyon tudják, mi az igazi falusi élet. Szeretném őket visszarepíteni azokba az időkbe és megmutatni nekik hogyan működtek a dolgok – kezdte lapunknak az olimpikon, aki azt is elárulta, hogyan kell elképzelni a táborát. – A tábor teljesen kütyümentes. Ezalatt azt kell érteni, hogy amikor a gyerekek megérkeznek, elkérjük tőlünk a telefont és minden más elektronikai eszközt. Ezeket este fél 8 és 8 között kapcsolattartás céljából visszakapják. Az a lényeg, hogy kommunikáljanak és minél jobban együtt tudjanak működni egymással a lakók. A tábor helyszínén van mindenféle állat; tyúkok, tehenek, kecskék, lovak. A nap úgy kezdődik, hogy őket kell megetetni, és kitisztítani a lakhelyüket. Utána jön a reggeli. Ezt követi a délelőtti program, ami sokféle lehet; sajtkészítés, pásztorkodás, népdaléneklés, kirándulás. Este általában szalonnasütés vagy bográcsozás zárja a napot.”
Kucsera Gábor már tavaly tartott egy tábort, de idénre többet tervez.
„A tavalyi visszajelzések nagyon jók voltak. Az akkori résztvevők körülbelül 70 százaléka már az idei szezonra is jelentkezett. Most két turnust fogok indítani, sőt tervezem, hogy lesz egy felnőtt tábor is, mert többen jelezték az idősebb korosztályból is, hogy szívesen kipróbálnák ezt a kalandot. Nagyon jó érzés, hogy létre tudtunk hozni egy ilyen értékes tábort Nagyvázsony környékén.”