Óriási örömhírt osztott meg a Barátok közt színésze a közösségi oldalán.
Eszerint Solti Ádám a feleségével, Bernivel első közös gyermeküket várják. Ádámék már évekkel ezelőtt belefogtak a babaprojektbe, ám eddig minden egyes próbálkozásuk kudarcba fulladt. Eddig két sikertelen lombikprogramon vettek részt.
Lelki nehézségeiket minden bizonnyal az is fokozta, hogy a színész tavaly májusban egy megrázó történettel állt a nyilvánosság elé. Ebben bevallotta: évekig szeretőt tartott, akitől három éve született egy házasságon kívüli gyermeke.
Ádám hűtlenségéről és gyermekéről a felesége két éve szerzett tudomást, de az első sokk után megbocsátott férjének.
Azonban a történtek annyira megviselték őket, hogy a nyilvánosságtól elmenekültek.
Úgy tűnik, a házaspár túljutott a mélyponton, és végre a boldogságé lesz a főszerep az életükben.
Dr. Hevesi Kriszta szexuálpszichológus az AcNews-nak elmondta, mi állhatott az éveken át tartó folyamatos kudarcok hátterében, és mi hozta meg végül a sikert.
„Amikor egy házaspár eldönti, hogy gyermeket szeretnének, nagyon sokszor beleesnek abba a hibába, hogy türelmetlenek. Hogy ez a baba minél gyorsabban meg is érkezzen” – magyarázta Hevesi Kriszta.
„Ha nem így történik, és eltelik több eredménytelen hónap, egyre erősebben ráfeszülnek erre, és mindkettejükben kialakul egy erős szorongás. A szeretkezések innentől kezdve kudarccá válnak, hiszen nem érik el a kitűzött célt, vagyis a baba megfogantatását.”
Majd így folytatta:
„Ezután kialakulnak az időzített együttlétek, a megszabott órák, és a különböző technikák, amelyek már nem az élvezetről és a szerelem beteljesüléséről szólnak.”
„Így a szex egyfajta munkává alakul át. Ilyen esetekben a párnak azon kellene dolgoznia, hogy ezt a felfokozott stresszt megszüntessék” – tette hozzá a szexuálpszichológus.