ACNEWS

Kultikus horror: 47 holttestre bukkantak

Hirdetés
Ad image

Miközben egy szektavezér ellen nyomoz a hatóság –  47 holttestet tártak fel egy shakaholai erdőben. A további áldozatok keresése folyamatban van.

A múlt héten a Nemzetközi Jó Hír Egyház négy követőjének maradványaira talált a kenyai hatóság. Rendőrségi források szerint az áldozatok között több gyermek is volt. 

A szekta követői még mindig a shakaholai erdőben bujkálnak. Egyiküket vasárnap találták meg ott, és kórházba szállították.

Mint kiderült, a szekta vezetője, Makenzie Nthenge szólította fel követőit, hogy éheztessék magukat halálra, hogy „találkozhassanak Jézussal”. Az AFP által megszerzett rendőrségi jelentés szerint Nthenge „agymosást végzett” a szekta tagjain, hogy teljesítsék az akaratát.

A szektavezér április 15-én adta meg magát a rendőrségnek, és őrizetbe vették. Egy rendőrségi forrás szerint a vádlott éhségsztrájkba kezdett.

„Imádkozik és böjtöl” – tette hozzá a forrás.

A férfit a múlt hónapban egyszer már letartóztatták, miután két gyermek éhen halt szüleik felügyelete alatt. Akkor 100 ezer kenyai shilling (kb. 250 ezer forint) óvadék ellenében szabadlábra helyezték

Legalább három gyermek van az eddig felfedezett halottak között. Ezen kívül hét 17 és 49 év közötti férfi és négy nő került kórházba a Shakahola erdőben végrehajtott mentőakciót követően – írja a krone.at.

Facebook
Twitter
Reddit
Telegram
Email
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés