Galambos Lajos áramlopási ügyében kedden lezárult a bizonyítási eljárás, így júliusban akár már ítélet is születhet.
Az ügyésznő Lajcsira hét év letöltendőt kért, feleségénél, Boglárkánál pedig a minimumhoz közelítő büntetést tartaná megfelelőnek.
„Nincs új a nap alatt, a vád részéről ugyanaz hangzott el, mint két éve. Még szerencse, hogy Magyarországon már eltörölték a halálbüntetést, és nincsenek kivégzések. Persze az, hogy ő mit kér, nem jelent ítéletet, majd a bíróság dönt, nekem tiszta a lelkiismeretem. Bennem fel sem merül, hogy börtönbe kerülhetek, mentálisan, lelkileg erős vagyok. Hála Istennek, úgy tudom nézni ezt az egészet, mintha egy színdarabot látnék, de nem tragédiát. A végén az igazság győzni fog!” – mondta Lajcsi a Blikknek, aki hozzátette, kértek már rá többet is. Az is kiderült, hogy a közügyektől mindkettejüket eltiltanák, a zenésznél ezen felül 500 ezer forintos vagyonelkobzást is indítványoztak.
A tárgyaláson az is elhangzott, hogy a zenésznek a rácsok mögött öngyilkos gondolatai is támadtak, ezért fokozottan figyeltek rá a börtönben.
„Ügyfelem valóban mondta a letartóztatás alatt, hogy nem bírja a nyomást, és öngyilkos gondolatai voltak” – szögezte le dr. Fröhlich Krisztián, Lajcsi ügyvédje, majd hozzátette:
„Nem értünk egyet az indítvánnyal, a hét év letöltendő szabadságvesztés pedig véleményem szerint túlzó.”