2025. November 18.   |   Jenő napja

Hirdetés

Lakhatási támogatás: így járnak a kisebb cégnél dolgozók

Illusztráció / Fotó: Shutterstock
Illusztráció / Fotó: Shutterstock
A 35 év alatti foglalkoztatottaknak csak elenyésző hányada fogja élvezni a munkahely által adott lakhatási támogatást.

Hirdetés

Elkeserítő eredmények születtek a GKI Gazdaságkutató Zrt. felméréséből. A cég februárban kérdezte meg az 5 fő feletti vállalatokat, hogy terveznek-e Szép-kártyás, valamint lakhatási támogatást adni alkalmazottaiknak – írja a HVG.

Amint az a felmérésből kiderült, lahatási támogatást csupán a cégek 4,2 százaléka tervez adni. Amíg az 51 fő alatti vállalatoknak csupán 3,5-4,5 százaléka motiválná így dolgozóit, az 51-250 fő közötti munkahelyek nagyjából kétszer ekkora arányban tennék, összessen 7,6 százalékban. Kijelenthető tehát, hogy minél több munkavállalót foglalkoztat egy vállalat, annál nagyobb százalékban biztosít lakhatási támogatást alkalmazottainak.

A Széchenyi pihenő (Szép) kártya bár hasonlóan adóköteles, mint a lakhatási támogatás, szélesebb körű felhasználhatósága miatt népszerűbb a munkáltatók körében. Ezzel együtt is a válaszadók mindössze 13,4 százaléka motiválná alkalmazottait ilyen jellegű, béren kívüli juttatással.

Összességében elmondható, hogy az 1 millió 290 ezer, 35 év alatti foglalkoztatottnak csak elenyésző hányada fogja élvezni a lakhatási támogatást. Szép-kártyát jóval többen fognak kapni, bár még ez a támogatási forma sem terjedt el széles körben. Különösen a kisebb válallatok, valamint az építőipari cégek vonakodnak az ilyen jellegű béren kívüli juttatások bevezetésétől.

Facebook
Twitter
Reddit
Telegram
Email

Hirdetés

Hirdetés

Hirdetés

Hirdetés

Hirdetés

Hirdetés

Hirdetés

Hirdetés

Hirdetés