Egy férfi jókora tüzet rakott a Buckingham-palota előtt azzal a szándékkal, hogy lángokba borítsa a király otthonát.
A felvételeket kedden este tették közzé a Twitteren, és jól látható, hogy a bejárati kapu előtt gyújtott tüzet valaki. A férfit két rendőr terítette le a földre, majd letartóztatták. A Scotland Yard jelenleg azt próbálja kideríteni, mi lehetett az indíték. A szemtanúk elmondása szerint a rendőrség másodperceken belül a helyszínen volt a tűz kitörését követően. A városi rendőrség szóvivője is megszólalt az eset kapcsán.
„December 20-án kedden, nem sokkal 22 óra után egy 30 éves férfit tartóztattak le azzal a gyanúval, hogy tüzek okozott a Buckingam-palota kapujának közelében. A férfit őrizetbe vették, a tüzet pedig eloltották” – mondta a Dailymailnek.
@DailyMailUK Protester burning stuff at Buckingham Palace pic.twitter.com/Tn1O2twyoK
— Kai Jiun (@CogenJ10) December 20, 2022
Mindeközben az is kiderült, hogy a brit uralkodó szakít a karácsonyi hagyományokkal. II. Erzsébet királynő ugyanis az ünnepeket mindig a norfolki Sandringham mellett található kastélyban töltötte, és egészen februárig ott is maradt. Most fia, III. Károly király karácsony után a balmorali birtok közelében lévő Birkhall birtokra utazik, majd néhány hét múlva elhagyja Skóciát.