Erőteljesen nyilvánítják ki a véleményüket az ukránok, akik a jelek szerint kezdik unni a háborút. A karpathir.com arról számolt be, hogy Nagyezsda Makszimec, a főügyészi hivatal munkatársa elárulta, hogy az év eleje óta 266 gépkocsit gyújtottak fel a toborzóirodák munkájával elégedetlenkedők. Makszimec úgy véli, hogy a gyújtogatások mögött azonban nem az ukránok állnak, ahogyan azt első pillantásra hinné az ember. A főügyészi hivatal munkatársának meggyőződése, hogy az események mögött az orosz titkosszolgálat áll. Persze ezt bizonyítani nem tudja.
Állítása szerint az oroszok 700 és 3000 dollár (250 ezer és 1 millió forint) közötti összeget fizetnek annak, aki sikeresen felgyújtja a toborzóirodák egyik járművét. Azonban az ukrán hivatalos szervek magyarázata a lap szerint erősen sántít. Ugyanis nem egyedi, elszigetelt esetekről van szó, hanem tömeges lázadásról a toborzóirodák munkatársainak túlkapásai ellen. Az pedig egészen valószínűtlen, hogy az erőszakkal bezsuppolt férfiak tízezreinek hozzátartozói pénzért tiltakoznak. De egyúttal az sem kizárt, hogy a gyújtogatások valós száma eltér a hivatalostól. Ahogyan ez az összes ukrán háborús statisztika esetében is igaz – állítja a karpathir.com.