Szívfacsaró sorokkal emlékezett meg édesanyja a négy évvel ezelőtt súlyos betegségben, leukémiában elhunyt Lázár Bencéről a Facebookon. Az Újpest korábbi labdarúgója ma ünnepelné a 31. születésnapját.
Hatalmas űrt hagyott maga után, s négy évvel a halála után sem enyhül a fájdalom Lázár Bence szeretteinek szívében. Az Újpest és a Nyíregyháza korábbi labdarúgója 2018. február 22-én, tragikusan fiatalon, 26 évesen hunyt el, hosszú, súlyos betegség után. A leukémiával vívott elveszített küzdelmet a futballista édesanyja, Márta még mindig nem dolgozta fel. Sőt, mint legújabb Facebook-bejegyzésében fogalmaz, a fia elvesztésének fájdalmát soha az életben nem fogja tudni megemészteni:
„Drága Kisfiam
Ismét eljött egy újabb évforduló, egy borzalmasan szomorú évforduló, az az átkozott nap, amikor elveszítettünk téged. Négy év elteltével sem értem, hogy miért nem vagy velünk, miért történik mindez??!!! Most is ugyanúgy fáj, mint akkor 2018.02.22-én, mikor hajnalban jött a telefon, hogy elindultál egy másik úton! Óriási nagy hazugság, hogy az idő minden sebet begyógyít, meg a pozitív gondolkodás, mind üres frázis! Ezt a fájdalmat mi életünk végéig cipeljük magunkkal… Minden reggel szembesülni kell azzal a szörnyűséggel, hogy már soha többet nem láthatlak, nem ölelhetlek meg, nem láthatom gyönyörű arcodat, csodálatos mosolyodat, nem hallhatom hangodat, soha többé nem mondod: „ANYA”
Annyira hittük, hogy meggyógyulsz, mert egy óriási harcos voltál úgy rövidke életedben, mint ahogy a pályán is! Mindig meg kellett küzdened mindenért, soha nem alakultak csak úgy „jól” a dolgaid. Emberfeletti küzdelmet vívtál a betegségeddel szemben, sokunk már a negyedénél feladta volna, de Te mentél előre soha nem adtad fel. Ha lehetett volna, én minden fájdalmad átvállaltam volna, csak Te jól legyél! Sokszor voltak nehéz, nagyon nehéz napok, melyekről még mi sem tudtunk, mert nem beszéltél róla, kíméltél bennünket, nem akartad, hogy fájjon nekünk. Még Te vigyáztál ránk, nehogy összeroppanjunk a féltés és az aggódás súlya alatt.
Szobádban minden úgy van, ahogy utoljára elindultunk a kórházba, ég a gyertya minden nap, hogy fénye és óriási szeretetünk világítsa neked az utat haza hozzánk az otthonodba! A jelekből tudom, hogy sokszor itthon vagy, üzensz nekünk, hogy ne adjuk fel, pedig a legegyszerűbb lenne…akkor újra együtt lehetnénk!
Drága Bencém, annyira, de annyira hiányzol….”
