ACNEWS

Lázár János: Magyarország a brüsszeli szankciók és hazugságok áldozata

Magyarország a brüsszeli szankciók és hazugságok áldozata: Brüsszelben azt mondták, hogy a szankciók eredménnyel járnak és azok nem vonatkoznak majd az energiára, de ez hazugság volt - jelentette ki Lázár János csütörtökön Gyulán.

Hirdetés
Ad image

Magyarország a brüsszeli szankciók és hazugságok áldozata: Brüsszelben azt mondták, hogy a szankciók eredménnyel járnak és azok nem vonatkoznak majd az energiára, de ez hazugság volt – jelentette ki Lázár János csütörtökön Gyulán.

Az építési és beruházási miniszter a Mondjunk nemet a szankciókra! elnevezésű országjárás keretében tartott sajtótájékoztatón hangsúlyozta: szükség van mindenkinek a véleményére, arra hogy mindenki hallassa a hangját, ezért fontos a nemzeti konzultáción való részvétel

Felidézte, hogy az ukrajnai háború miatt alapvetően változott meg minden. Kiemelte: a kormány fő célja minden magyar ember biztonságának és létbiztonságának a garantálása. „Ez nem kis feladat” akkor, amikor egy felmérés szerint a választók fele érzi úgy, hogy a háborús veszély érintheti az Ukrajnát környező országokat is – tette hozzá.

„Magyarország a béke és a fegyverszünet mihamarabbi kialakítása mellett áll” – hangsúlyozta Lázár János. Mint mondta, Brüsszelben azt mondták, a szankciók megállítják, sőt lehet, hogy romba is döntik Oroszországot. Azt is mondták, hogy a szankciók eredménnyel járnak, és hogy azok nem vonatkoznak majd az energiára. Ez mind hazugság volt – jegyezte meg.

Lázár János beszélt arról is, hogy legfontosabb szakmai programjának tartja a 47-es út jelenlegi nyomvonal melletti négysávúsítását Szeged és Debrecen között.

Lázár János szerint Hajdú-Bihar, Békés és Csongrád-Csanád megye felzárkóztatásának egyik legfontosabb eszköze a közlekedésfejlesztés lehet.

Azt mondta, Gyula „ki tudta használni” az elmúlt évek fejlesztéspolitikáját, a városban létrejövő Airbus helikopter-alkatrészgyár az egész megyének új lehetőséget ad a gazdasági profil megváltoztatásához.

Békés megye – a munkaerőpiaci és földrajzi viszonyok, a befektetési lehetőségek és a gazdasági háttér révén – „titkos tartalék és lehetőségmegye” az ország számára – jelentette ki. Úgy fogalmazott: itt még van fejlődési és fejlesztési lehetőség, ezért tekint a kormány „szövetségesként Békéscsabára és barátként Gyulára”. (MTI)

Facebook
Twitter
Reddit
Telegram
Email
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

Elindult az ACNews YouTube csatornája!

Mi vár rád a csatornánkon? Izgalmas, folyamatosan frissülő tartalmak, sztárinterjúk és aranyos kiskutyák!