A MÁV bejelentette, hogy szombaton, várhatóan 12-16 óra között szünetelni fog Budapest-Kelenföld és Ferencváros között a közlekedés. A rendőrség erre az időre kiüríti és lezárja a városrészt, ami érinteni fogja az összekötő hídon zajló vasúti forgalmat is. Az ok, hogy egy bombát találtak a kerületben.
Így a hatástalanítás ideje alatt a Budapest-Győr-Hegyeshalom, illetve a Budapest-Pusztaszabolcs-Pécs vonal távolsági vonatai – az InterCityk, a nemzetközi vonatok, railjetek -, valamint a G43-as és az S36-os járatok a tervek szerint rövidebb, illetve terelt útvonalon, Budapest-Kelenföldig, vagy a Keleti helyett a Déli pályaudvarig közlekednek majd. A vonatok ideiglenes fővárosi végállomásától a BKK járataival lehet majd tovább utazni – számolt be a Tények.
A MÁV azt ajánlja az utasoknak, hogy aki teheti inkább délelőttre, vagy az esti időszakra időzítsék az utazást. Így a megszokott útvonalon, kevesebb átszállással érhetik le a céljukat. Az érintett vonatok közlekedéséről a MÁV honlapján, a mobiltelefonos applikációban, a Facebookon, továbbá a megszokott online, állomási és fedélzeti eszközökön lehet tájékozódni.
Az MH 1. Tűzszerész és Folyamőr Ezred kedden közölte, hogy a főváros IX. kerületében, a Soroksári utat átszelő vasúti összekötő híd töltésének bontásakor bukkantak munkások egy második világháborús, amerikai gyártmányú egytonnás légibombára.
A robbanóeszközt a helyszínen hatástalanítják szombaton. A rendőrség az érintett területet a tűzszerészi művelet idejére 600 méter sugarú körben lezárja.