A magyar hatóságok körözése alapján Romániában fogták el azt a 22 éves moldáv férfit, aki április 18-án halálos közúti balesetet okozott Budapesten, a repülőtérre vezető gyorsforgalmi úton – számolt be róla a 24.hu. A moldáv embercsempész 22 óra körüli időben autójával a város központja felé tartott, amikor a nagy sebesség miatt elveszítette uralmát a jármű felett. Áttért a szemközti sávba és két autóval is összeütközött. Az első gépkocsiban utazó 49 éves férfi és 48 éves nő a helyszínen meghalt, a másik autóban ülő két férfi könnyebben megsérült. A balesetet okozó moldáv férfi és utasai a helyszínről segítségnyújtás nélkül elmenekültek, hátrahagyva bolgár rendszámú autójukat. A tragikus baleset helyszínén megrázó képeket rögzítettek a kiérkező rendőrök.
A Budapesti Rendőr-főkapitányság rendőrei rövid időn belül megállapították, hogy a balesetet a 22 éves E. M. moldáv állampolgár okozta, ellene ezért elfogatóparancsot adtak ki. A nyomozás fényt derített arra is, hogy az elkövető a brutális ütközés alkalmával hét, illegálisan Magyarországon tartózkodó nepáli utast fuvarozott, akik ellen szintén körözés van érvényben. A román hatóságok december 13-án azonosították és fogták el a moldáv állampolgárt, akit azóta át is adtak a budapesti rendőröknek. A férfit embercsempészés bűntettel, halált okozó közúti baleset gondatlan okozásának vétségével és segítségnyújtás elmulasztása bűntettével gyanúsítják. A nyomozók intézkedtek kihallgatására, őrizetbe vételére és kezdeményezték letartóztatását is.