Fedetlen keblekkel pózolt a kamerának Timi, aki tegnap este elnyerte Árpa Attila szívét.
Tegnap véget ért a Nagy ő legújabb évada, amelyben Árpa Attila kiválasztotta azt a lányt, aki a műsor során a legközelebb került hozzá. A lovászlányként bemutatkozó Nyergesi Timi volt az első a hölgyek közül, akit Attila megcsókolt és privát randira vitt, végül három hét után ő nyerte el a „Nagy Ő” szívét. Timit a műsor során egy bevállalós, talpraesett lánynak ismerhették meg a nézők, és bizony a múltjából előkerült fotók is ezt bizonyítják. Az Instagramját pörgetve ugyanis észre lehet venni, hogy annak idején bátran mutatta meg a testét, totál festékesen.
Hogy Timi és Attila a műsor forgatása óta hányadán állnak, egyelőre nem tudni, de a lány elmondta, szerinte miért ő miatt nyerte meg a műsort és Attila szívét.
„Hogy mi lehetett a titkom? Talán az, hogy nem akartam mindenáron meghódítani Attilát, hagytam a dolgokat a természetesen medrükben folyni. Nem nyomultam gátlástalanul, de nem lehetett nem észrevenni a vonzalmat, ami köztünk van. Ha jól számoltam, a legtöbb randit is velem töltötte Attila, ez is biztos az előnyömre vált. A finálé után még egy napot kettesben maradtunk Toszkánában, kamerák és stáb nélkül. Felejthetetlen emlék lesz, de nemcsak ez a nap, hanem az egész forgatás. Óriási önismereti utazás, hatalmas kaland, barátságok. Bármikor újra belevágnék” – mondta Timi a finálé utána a Borsnak.