A váratlanul támadt légörvény siklóernyőjével együtt szippantotta 8500 méter magasságba a férfit, aki a dermesztő eseményről videót készített – írja a dailymail.co.uk. A kínai férfi szombaton hajtotta végre az ejtőernyős ugrást, amikor váratlanul lecsapott rá az igen ritka „felhőszívó” jelenség.
A csapdába került siklóernyős csodával határos módon élte túl a hátborzongató megpróbáltatást. Előtte nem sokkal a Csilien-hegység környékén, 2800 méteres magasságból ugrott ki ejtőernyőjével egy repülőgépből, azonban a különleges meteorológiai jelenség miatt nem lefelé zuhant, hanem brutális gyorsasággal emelkedni kezdett.
Képtelen volt befolyásolni a mozgását, így nagyon gyorsan több ezer métert emelkedett. Közel olyan magasságba jutott, mint ahol az utasszállító repülőgépek is haladnak. Abban a magasságban nagyon ritka a levegő, a hőmérséklet pedig körülbelül mínusz 40 fok. Dacára annak, hogy nem viselt oxigénmaszkot, túlélte a rettenetes kalandot, ám súlyos fagyási sérüléseket szenvedett. A balul elsült ejtőernyős ugrás közben végig rádión kommunikált a repülőgép személyzetével, így azok jól tudták, hogy milyen drámai szituációba került.
Az ejtőernyős végig eszméleténél volt, így nemcsak videót készíthetett kalandjáról, de végül biztonságosan földet is ért. A kínai hatóságok vizsgálatot indítottak az ügyben, ugyanis az ejtőernyős ugrás előtt nem nyújtottak be repülési tervet. A kínai nemzeti légi sportági szabályozások kimondják, hogy a légi tevékenységekhez előzetes légtér-jóváhagyás szükséges a légiforgalmi irányítástól.
A siklóernyőzést előre egyeztetett terv szerint kell végezni, és rossz időjárási körülmények között tilos ilyen tevékenységet végezni. A repülési tervek engedély nélküli módosítása szintén tilos. Aki megszegi e szabályokat, figyelmeztetésre, pénzbírságra, de akár büntetőeljárásra is számíthat. Ezek alapján elképzelhető, hogy a sportember megpróbáltatásai a földön is folytatódnak majd.