West Cowickban, az álmos kis angol faluban Teresa Hanson éppen mediterrán lepényt készített vacsorára, miközben férje, Paul egyre jobban felöntött a garatra. Sokszor és egyre csúnyábban szidalmazta a feleségét. Azt kiabálta neki, hogy dobja a kukába a ki……tt vacsoráját, majd ki……tt ribancnak nevezte. Eközben fenyegetően egyre közelebb és közelebb lépett a nőhöz, aki hirtelen besokallt és beleszúrta a kezében lévő konyhakést a férjébe.
Mint utóbb kiderült, a vérnyomok alapján, a férfi betántorgott a nappaliba, majd összeesett és meghalt.
Teresa ezután folytatta a hagymavágást, annak ellenére, hogy a konyhakésen vér és zsír volt. Elmondása szerint csak később vette észre, hogy férje mozdulatlanul fekszik odabent a padlón. Ekkor hívta a mentőket és a rendőrséget, akiknek a telefonban elmondta, hogy dühből szúrta le a férjét. Saját bevallása szerint azt sem vette észre, hogy a penge áthatolt a férfi pólóján és mellkasán. Azt mondta, hogy valójában csak el akarta lökni a férfit, mert az egyenesen az arcába kiabálta a csúnya sértéseket. A bíróságon pedig már azt állította, hogy férje véletlenül belesétált a konyhakésbe, amelyet ő a kezében tartott, miközben ételt készített.
A történet érdekessége, hogy az eset karácsonykor történt, amelyet a házaspár mindkét gyermeke otthon töltött, mégsem vettek észre semmit a történtekből.
Teresa Hanson jailed for life after stabbing husband to death https://t.co/mw4VBT8sob
— BBC East Yorkshire and Lincolnshire (@looknorthBBC) October 3, 2023
A tárgyaláson az orvosszakértők igazolták, hogy Paul komoly alkoholproblémával küzdött, és azt is, hogy Teresának nem lehetett mellette könnyű az élete. De mindez nem indokolta a késelést. Teresát életfogytiglani börtönbüntetésre ítélték. Legalább kilenc évet kell rács mögött töltenie, mielőtt tárgyalni lehet a feltételes szabadlábra helyezéséről.
(via)