ACNEWS

London nem ismeri el a tálib vezetést

A brit kormány nem ismeri el az Afganisztánban hatalomra jutott tálib vezetést, de "kapcsolattartásra" készen áll - mondta hétfőn Dominic Raab brit külügyminiszter.

Hirdetés
Ad image

A brit kormány nem ismeri el az Afganisztánban hatalomra jutott tálib vezetést, de „kapcsolattartásra” készen áll – mondta hétfőn Dominic Raab brit külügyminiszter.

Raab, aki a londoni alsóházban tartott tájékoztatást a képviselőknek az afganisztáni helyzetről, kijelentette: Nagy-Britannia „gondosan kalibrálja” majd cselekedeteit, ahhoz mérve, hogy a tálibok milyen döntéseket hoznak és mit tesznek.

Hozzátette: London számonkéri a tálibokon az általuk tett vállalásokat egyebek mellett a terrorizmus, az ország szabad elhagyása és a humanitárius segélyek eljuttatása ügyében, és ehhez a rendelkezésére álló összes politikai, gazdasági és diplomáciai eszközt kész felhasználni.

Nem sokkal korábban, ugyancsak a londoni alsóházban Boris Johnson brit miniszterelnök kijelentette: ha az új kabuli rezsim nemzetközi elismerésre törekszik és hozzá akar jutni a külföldi számlákon befagyasztott több milliárd dollárnyi tőkéhez, akkor nem szabad megengednie, hogy Afganisztán újból a terrorizmus melegágyává váljék.

Előző nap, a BBC brit közszolgálati televíziónak nyilatkozva Sir Nick Carter tábornok, a brit fegyveres erők vezérkari főnöke is olyan értelmű nyilatkozatot tett, hogy a tálib vezetés feltételekkel juthat csak hozzá a külföldön lévő afganisztáni vagyoneszközökhöz.

Carter – alig burkolt utalást téve a külső nyomásgyakorlási lehetőségekre – elmondta: több mint 9 milliárd dollárnyi afgán tőke van amerikai bankokban, és erre a pénzre „Afganisztánnak szüksége lesz”.

Hozzátette: „megfelelő magatartás” esetén a tálib vezetés kaphat külső segítséget.

Hétfői alsóházi tájékoztatójában Dominic Raab kijelentette: London igyekszik a lehető legnagyobb számban megnyerni a világ befolyásos országait annak a törekvésnek, amelynek célja maximális mérséklő hatású befolyás gyakorlása a tálib vezetésre.

A brit külügyminiszter hangsúlyozta ugyanakkor, hogy a nemzetközi közösségnek alkalmazkodnia kell az Afganisztánban kialakult „új realitáshoz”.

Nem sokkal korábbi alsóházi felszólalásában Boris Johnson miniszterelnök azt mondta: ha valaki arra a kijelentésre ragadtatná magát, hogy a nyugati szövetségesek az elmúlt húsz évben semmit nem értek el Afganisztánban, el kell neki mondani, hogy a brit és a szövetséges fegyveres erők tették lehetővé, hogy 3,6 millió afganisztáni lány járhat jelenleg iskolába, és ez idő alatt a nyugati világ védve volt az al-Kaida terrorhálózat támadásaitól.

Johnson hangsúlyozta: az elmúlt húsz évben 150 ezer brit katona fordult meg Afganisztánban, és erőfeszítéseiknek köszönhetően ebben az időszakban sem Nagy-Britanniában, sem egyetlen más nyugati országban nem történt Afganisztánból kiinduló terrortámadás. (MTI)

Facebook
Twitter
Reddit
Telegram
Email
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

Elindult az ACNews YouTube csatornája!

Mi vár rád a csatornánkon? Izgalmas, folyamatosan frissülő tartalmak, sztárinterjúk és aranyos kiskutyák!