A drogtermesztő és egyben dílerként is „dolgozó” párost a KR NNI miskolci nyomozói egy hete fogták el, s azóta már letartóztatásuk mellett folyik velük szemben a büntetőeljárás.
A Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda Nemzetközi Bűnözés Elleni Főosztály (KR NNI NBEFO) VI. Bűnüldözési Osztálya büntetőeljárást indított kábítószer-kereskedelem elkövetése miatt, miután olyan információ jutott a birtokukba, hogy egy budapesti és egy érdi férfi nagy valószínűséggel drogot termeszt otthonában. A gyanú beigazolódott, amikor a KR NNI miskolci nyomozói 2022. július 15-én lecsaptak rájuk.
Mindkét ingatlanban szakszerűen kialakított növénytermesztő helyiségeket találtak. Érden ez a pincében, illetve a ház egyik szobájában kapott helyet, míg a budapesti lakóépületben egy leválasztott lakrészben. A nyomozók mindenhol kannabiszültetvényeket találtak, ezt az elsődleges szakértői vélemény állapította meg. A profi drogtermesztő termekben fűtő-, hűtő-, világító-, elszívó- és levegőkeringtető rendszerek működtek. De az egyik házban még egy úgynevezett energiafalat is felfedeztek a rendőrök, számos trafóval felszerelve. A háztulajdonosok a helyiségek villamosenergia-ellátását az ingatlanok villanyóráinak illegális átalakításával – az áramszolgáltatót kikerülve – vételezték.
Érden a rendőrök összesen 100 kifejlett marihuánaegyedet találtak és mintegy 100 gramm amfetamint, de volt ott növényi őrlőgép, pipa, fóliázógép és gramm-mérleg is. Míg a budapesti házban már leszüretelt és leszárított kannabiszt találtak, mintegy 5 kg mennyiségben.
A nyomozók ezen kívül Budapesten még egy ingatlanban tartottak kutatást. Ott közel 100 gramm marihuána került elő, de lefoglaltak még arany ékszereket és közel 10 millió forintot is.
A KR NNI miskolci egysége kiderítette, hogy a két férfi – akik egyébként gyerekkori barátok – közel egy éve űzte titkos növénytermesztő üzletét. A nyomozók számára az is egyértelművé vált, hogy a páros a megtermelt kábítószert fogyasztóknak értékesítette tovább. Bár a teljes bűnelkövetői kör feltérképezése még folyamatban van.
A KR NNI NBEFO VI. Bűnüldözési Osztálya mindkettőjüket – P. Gergő 35 éves érdi és A. Dávid 29 éves budapesti lakost – kábítószer-kereskedelemmel gyanúsította meg, majd őrizetbe vette őket. A nyomozók kezdeményezésére időközben a bíróság már le is tartóztatta őket – írta a police.hu.