A mercis gázolót a feljelentése után 2 héten belül ki kellett volna hallgatni. Ehhez képest 5 hónappal később úgy halt meg, hogy a nyomozók rá se néztek.
Több mint egy éve, 2021. december végén halt meg a berettyóiújfalui börtönkórházban a Dózsa György úti mercédeszes gázolóként ismertté vált, 3 és fél év fogházra ítélt M. Richárd. A férfi a halála előtt öt hónappal kérte meg az ügyvédjét, hogy tegyen a nevében feljelentést.
Mint ismert, M. Richárd sztrókot kapott a szombathelyi zárkájában, ahol állítása szerint egy napig feküdt ellátás nélkül. A többi ismert: a mercédeszes gázolót agyvérzéssel az ország túlsó felébe, a berettyóújfalui börtönkórházba szállították, ahol később újabb agyvérzést kapott, és meghalt.
„Amikor meglátogattam Richárdot a berettyóújfalui börtönkórházban, megkért engem, hogy tegyek feljelentést a nevében – nyilatkozta az AcNews-nak dr. Mocsai Gábor ügyvéd. – Öt hónap telt el a feljelentés és Richárd halála között úgy, hogy a nyomozók egyszer sem hallgatták ki őt. Pedig a jogszabály szerint két héten belül sort kellett volna rá keríteni.”
Az ügyvéd szerint a nyomozás már nemcsak arról szól, hogy M. Richárd az agyvérzése után kapott-e időben megfelelő orvosi ellátást? A vizsgálat immár kiterjed a férfi halálának körülményeire is.
„Ha elkészül az összes igazságügyi szakértői jelentés, felgyorsul minden. Remélhetően kiderül, történt-e hiba az ügyfelem orvosi ellátása során, és ha igen, ki a felelős?” – tette hozzá Mocsai Gábor ügyvéd.
Az AcNews a fentiekkel kapcsolatban megkereste dr. Kovács Katalin ügyészt, a Központi Nyomozó Főügyészség (KNYF) szóvivőjét.
„Megkeresésére tájékoztatom, hogy a megjelölt ügyben a néhai fogvatartott jogi képviselőjének 2022. január 25-én kelt feljelentése alapján foglalkozás körében elkövetett gondatlan veszélyeztetés vétsége miatt a Győri Regionális Nyomozó Ügyészségen elrendelt nyomozás jelenleg is folyamatban van. Az eljárásban gyanúsítotti kihallgatásra még nem került sor” – írta válaszában a KNYF szóvivője.
A Büntetés-végrehajtás Országos Parancsnoksága Kommunikációs Főosztálya korábban az üggyel kapcsolatban kijelentette: kollégáik magas szakmai felkészültséggel, a vonatkozó jogszabályoknak megfelelően minden fogvatartottnak biztosítják a megfelelő egészségügyi ellátást.