84. életévét tölti be a mai napon Koncz Gábor Kossuth- és Jászai Mari-díjas magyar színész, színházi rendező, érdemes művész, a Halhatatlanok Társulatának, a Soproni Petőfi Színház és a Turay Ida Színház örökös tagja.
Koncz, aki jelenleg is játszik az Újszínházban, azt mondja az elmúlt évekről: így volt jó, így volt szép minden. Szerencsére még mindig láthatjuk játszani a színészlegendát, és őt is boldoggá teszi minden egyes perc, amit a színpadon tölthet.
„Szép, hosszú, teljes életet kaptam a Teremtőtől. Bevallom, azt hittem, elvisz majd, s egészen a mennyországig repít a korona, ez az átkozott vírus. Megrémiszt a világ, amely körülvesz bennünket: a covid-járvány, a közelünkben dúló háború, ez mind-mind távol áll tőlem. Négy oltást kaptam, és ezért vagy sem, de nehezen alszom. A közelmúltban három barátomat temettem el, és ebben a korban minden kultúrembert foglalkoztat az elmúlás gondolata. Olykor elolvasom, vagy inkább elszavalom Kosztolányi gyönyörű versét, a Halotti beszédet. Egyébként jól vagyok, nemrég a barátaim azzal fogadtak, hogy azt olvasták valahol: meg vannak számlálva a napjaim. Összevissza írnak mindent. Ha valamit gyűlölök a világban a betegségek és a háborúk mellett, az az anarchia és a celebeknek nevezett, televízióban mutatott percemberek. Elsekélyesedett, értékeit vesztett világ ez. Én imádom a harmóniát, a romantikát. Amikor annak idején legényemberként megfoghattam egy lány kezét a moziban, egy hétig nem mosakodtam, hogy őrizzem az érintését…” – mondta a Blikknek a születésnapos színész.
Koncz Gábor azt mondta, a világjárvány alatt szinte ki sem mozdult otthonról. Ám ahogy enyhült a szigor ment is játszani, szórakoztatni, hiszen ez a lételeme. Egy kedves történetet is megosztott az olvasókkal:
„Tavaly novemberben elmentem Mezőkeresztesre, a szüleim sírjához. Valahogy úgy értem oda, hogy már nem volt nyitva semmi. Márpedig én virág nélkül, üres kézzel nem látogatom meg anyámat és apámat. Becsöngettem egy vadidegen házba, majd szabadkozva kértem az ott élőket, adjanak el nekem a kertjükből néhány szál rózsát, megfizetem. Hatalmas csokorral jöttek vissza, és egy fillért sem kértek. Az emberek alapjában véve jók, legalábbis hiszek ebben. Magyar vagyok, hazafi és keresztény, a hit sokszor segített a legnehezebb pillanatokban is. Nem félek az elmúlástól, bár rajongásig szeretek élni. A két lányommal és a két gyönyörű unokámmal, akiket én tanítottam meg úszni, sajnos kevesebbet találkozom, mint szeretném. De itt él mellettem egy imádnivaló nő, ő vigyáz rám. Tudom, hogy addig élek, amíg játszom. Amíg játszani tudok”
