Több mint 68 milliárd 177 millió forintnyi átcsoportosítást rendelt el a költségvetésben egy kormányrendelettel Orbán Viktor – jelent meg a négy intézkedésből álló csomag a Magyar Közlönyben.
Az egyik intézkedés a Központi Maradványelszámolási Alapból utal ki majdnem 35,7 milliárd forintot, ennek több mint felét, 18,7 milliárd forintot a rendőrség dologi kiadásainak fedezetére fogják költeni. 7,25 milliárd forintot közútfejlesztésre fordítanak, 4,7 milliárd a Pénzügyminisztérium Közbeszerzési és Ellátási Főigazgatóságán keresztül működési kiadásokra megy el. Csaknem 2 milliárd forintot pedig a Rogán Antal vezette Miniszterelnöki Kabinetiroda infokommunikációs szolgáltatásokra fordít majd. Ezek mellett sportingatlanok kiadásaira is jut 300 millió forint.
Az Energiaügyi Minisztérium a rezsikasszából részesül 25,4 milliárd forinttal, ebből 640 millió forint az ipari fogyasztók rezsitámogatásra megy el, 24,7 milliárd forintból pedig a Víziközmű-fejlesztési és Ellentételezési Alap kiadásait fedezik.
A Pénzügyminisztérium 7 milliárdos tartalékából egyházi működési, program és fejlesztési támogatásokat finanszíroznak, míg a Miniszterelnökség tartalékából 16 millió forint jut a Bethlen Gábor Alapba.