Ismét focilázban ég Magyarország. Köszönhető ez a Marco Rossi vezette csapatnak, amelyik szombaton 2-1-re legyőzte a szerbeket. Már csak a mai, litvánok elleni mérkőzést kell behúzni Kaunasban, és akkor egyenes ágon, pótselejtező nélkül ott lehetünk a rangos világversenyen.
Már kora reggel a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtéren piros-fehér-zöld színekbe öltözött drukkereket lehetett mindenhol látni. A varsói átszállással Vilniusba tartó járaton is kiváló volt a hangulat, mindenhonnan magyar szavakat lehetett hallani – írta az Origo. A szurkolók nem győzték egymást túlharsogni, kinek melyik „túrája” volt a kedvenc a magyar csapat mellett. Voltak, akik maradtak még egy éjszakát a fővárosban, többen viszont úgy döntöttek, hogy már ma átutaznak vonattal, busszal, autóval Kaunasba.
Litvánia második legnagyobb településén nem sok jel utal arra, hogy itt bizony fontos Eb-selejtezőt játszanak. Magyar hangot szinte mindenhol lehet hallani, a fanatikusok egy része már a hétfői sajtótájékoztatót megelőzően meglepte egy rövid időre a csapatot a stadionban. Mindenki a Ria, ria, Hungária! rigmusra lett figyelmes, ám mire a rohanó újságírók kiértek, a szurkolók már el is tűntek.
Ha már szóba kerültek a drukkerek, a szurkolásra nagy szükség lesz a kedd esti meccsen is. Borítékolható, hogy megtelik a vendégszektor. A Carpathian Brigade a kaunasi mérkőzés előtt is gyülekező pontot hirdetett, ahova várnak minden kiutazó fanatikust. Döntetlen és vereség esetén is kijuthatnak a magyarok, de ahhoz már némi segítség is szükségeltetik a csoport másik találkozóján. Szívet melengető érzés, hogy végre eljutott odáig a nemzeti együttes, hogy ilyenekkel nem is kell nagyon foglalkozni, végre nem kell matekozni.