Elek Judit, a magyar filmművészet egyik legbátrabb, legszemélyesebb hangú rendezője október elsején, hosszas betegség után távozott közülünk. A sors tragikus fintora, hogy éppen azon a napon, amikor a francia fővárosban díszvetítéssel tisztelegtek előtte, bemutatva 1967-es, Locarnóban nagydíjat nyert dokumentumfilmjét, a Meddig él az ember?-t.
Elek Judit november 10-én lett volna 88 éves. Gyerekként túlélte a budapesti gettót – és ez a tapasztalat egész életművében ott visszhangzott. Az elveszett gyermeki nézőpontot vitte bele Radványi Géza híres filmjének, az Árvácskának a forgatókönyvébe is. A főiskolán a legendás Máriássy-osztály növendékeként tanult együtt Huszárik Zoltánnal, Szabó Istvánnal és későbbi férjével, Kézdi-Kovács Zsolttal. Mivel nőként nem akarták rendezői diplomával elengedni, híradózott, dramaturg lett – de végül a Balázs Béla Stúdió alapító tagjaként, majd játékfilmek rendezőjeként törte át a falakat.
Első filmjei Cannes-ban és Locarnóban arattak sikert, idehaza viszont gyanakvó kritikák és politikai tiltások nehezítették az útját. Ő azonban nem engedett. Dokumentum- és játékfilmjeiben egyaránt a kendőzetlen őszinteség érdekelte: a bányászok hétköznapjai, a forradalom bukása utáni vallatások, Petőfi özvegyének magánya. Mindig az egyén kiszolgáltatottságát és méltóságát kereste. Nem félt saját életét is vászonra tenni: a Majd holnap vagy az Ébredés személyes vallomások lettek.
A ’80-as években olyan filmeket készített, mint a Mária nap vagy a Tutajosok, amelyek egyszerre voltak történelmi tükörképek és jelenkori politikai kiáltványok. A kilencvenes években Elie Wiesellel forgatott a holokauszt emlékéről: a Mondani a mondhatatlant a világ számos pontján segített szembenézni a múlt borzalmaival.
Elek Judit nemcsak rendező volt, hanem érzékeny társ, barát és inspiráló alkotótárs írók, színészek, zeneszerzők és operatőrök egész sora számára. Férjével közösen hozta létre a Dánielfilm Stúdiót, fiuk, Berger László pedig továbbviszi a hagyatékot. Filmjeit ma is vetítik a világ fesztiváljain, Franciaországban éppen most jelent meg a teljes életművét felölelő díszdobozos kiadás. És miközben Párizsban a vásznon még tovább él a kérdés: Meddig él az ember? – mi már tudjuk a választ. Amíg művei beszélnek, amíg képei és történetei hatnak, addig Elek Judit velünk marad.