Kossuth- és Jászai Mari-díjas magyar színművészről kizárólag szuperlativuszokban lehet beszélni. János a 74 évéből 54-et a világot jelentő deszkákon töltött, hiszen már 1968-ban feltűnt a Ki mit tud? kulturális tehetségkutatóban. 1973-ban a Thália Színházban indult mesébe illő karrierje. A televíziózás fénykorában saját műsora volt az RTL Klubon, megannyi szinkronszerepe közül Benny Hill magyarhangjaként emlékszik rá a nagyérdemű.
János jelenleg is forgat: a Keresztanyu című sorozat Sótonyi Frigyeseként láthatja a közönség, hetvennegyedik születésnapját pedig színpadon ünnepli.
„Este forgattam, ma este pedig a Legyen a feleségem című darabban, Bill McGregor szerepében láthatnak a Játékszín deszkáin, szóval munkával telik a születésnapom.” – mondta az AcNewsnak.
János nem tétlenkedik kora ellenére sem: a Hatan pizsamában című darabot rendezi, amit május 27-én láthat a nagyérdemű, valamint ezt követően, május 30-án a Hárman a padon című remekműben Benedek Miklóssal és Egri Mártával karöltve szórakoztatják a közönséget, illetve Június 3-án, Pintér Béla és Társulata, Marshal Fifty-Six darabjában lesz látható a színészlegenda.