„A szövetség példátlan támogatást nyújtott Ukrajnában, és ezt az inváziót követően fokozta. Harci csapatok telepítését a szárazföldre Ukrajnában azonban nem tervezik” – mondta Stoltenberg.
Több uniós ország kedden felháborodottan bírálta Macron kijelentéseit. Olaf Scholz német kancellár például azt mondta, hogy a jövőben nem lesznek szárazföldi csapatok, katonák ukrán földön, akiket európai országok vagy NATO-államok küldenek oda – írja a krone.at.
A Kreml is reagált Macron nyilatkozatára. Dmitrij Peszkov, a Kreml szóvivője szerint a nyugati országoknak nem állna érdekében csapatokat küldeni Ukrajnába. „Az, hogy most a szárazföldi csapatok bevetésének lehetőségéről tárgyalnak, „nagyon fontos új elem” a konfliktusban. Ez egyáltalán nem áll ezeknek az országoknak az érdekében” – figyelmeztetett rá Peszkov kedden.
Ahogy arról mi is beszámoltunk, a francia államfő hétfő este kijelentette, hogy a csapatok bevetése „nem zárható ki. A cél az, hogy Oroszország ne győzhessen.”