Madárcsicsergéshez hasonló, elektromágneses hullámokat fedeztek fel amerikai tudósok, egészen váratlan helyeken. Ezeket a plazmakitöréseket „kórushullámoknak” nevezik és olyan frekvencián rezegnek, amelyek az emberi fül számára madárcsicsergésként észlelhetőek – írta az AP News.
Bár a kutatók már korábban is rögzítettek ehhez hasonló hangokat az űrben, most egy sokkal távolabbi helyről érkeztek a csiripelő hullámok. Több mint 100 000 kilométeres távolságról a Földtől, olyan területről, ahol ezelőtt még nem észleltek ilyen jeleket.
„Ez rengeteg új kérdést vet fel a furcsa, fizikai jelenségekkel kapcsolatban” – mondta Allison Jaynes, az Iowa Egyetem űrkutatója.
A szakemberek még nem tudják pontosan, honnan erednek a hangok, de úgy gondolják, a Föld mágneses mezeje segíthet ezeknek a továbbításában és észlelésében. A „kórushullámokat” már az 1960-as években is érzékelte egy antarktiszi kutatóállomás jelvevő készüléke, a legújabb felfedezést pedig a NASA 2015-ben indított Magnetospheric Multiscale (MMS) műholdjai rögzítették. A hullámok képesek magas energiájú elektronokat is létrehozni, amelyek viszont zavart okozhatnak a műholdas kommunikációban.
Az újonnan felfedezett hangokat olyan területen észlelték, ahol erős a Föld mágneses tere – ez pedig még a tudósok számára is meglepetést okozott.
„Jelenleg ezek a legerősebb hanghullámok az űrben, így mindenképpen érdemes tovább kutatni a kialakulásukat” – mondta Chengming Liu, a pekingi Beihang Egyetem munkatársa.