A Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Főügyészség vádat emelt egy 21 éves nő ellen életveszélyt okozó gondatlanságból elkövetett súlyos testi sértés vétsége miatt.
A vádirat szerint a vádlott 2020. szeptember elején a délelőtti órákban szendrői házában tartózkodott három kiskorú gyermekével, valamint unokatestvérével és annak gyermekeivel.
Mosogatáshoz korábban vizet tett fel melegedni a gáztűzhelyre egy 10 literes fazékba, de mivel észlelte, hogy a víz már felforrt, levette a fazekat a tűzhelyről és a szobában lévő 60 cm magas dohányzóasztalra tette, hogy kihűljön.
Ezután legkisebb gyermekével foglalkozott, tisztába akarta tenni, ezért odament a kiságyhoz, így nem figyelt a szobában tartózkodó két éves fiára, aki a forró vízzel teli fazekat magára húzta, és a víz ráömlött.
A vádlott azonnal segítséget kért, a mentőszolgálatot is értesítette, akik a helyzet súlyossága okán helikopterrel szállították kórházba a gyermeket.
A baleset következtében a gyermek olyan súlyos 8 napon túl gyógyuló harmadfokú forrázási sérüléseket szenvedett el, amelyek életveszélyesnek minősülnek és az ellátásuk során sokktalanításra és intenzív terápiára volt szükség.
A vádlott a cselekménye lehetséges következményeit azért nem látta előre, mert a tőle elvárható figyelmet és körültekintést elmulasztotta.
Az ügyészség a büntetlen előéletű vádlottal szemben – tárgyalás mellőzésével – büntetővégzésben felfüggesztett fogházbüntetést indítványozott. (ugyeszseg.hu)