Az Exeteri Egyetem 2024-ben indítja a mágia szakot, amely az Egyesült Királyságban az első ilyen kezdeményezés lesz.
Az új szak vezetője szerint egyre nagyobb az érdeklődés a téma iránt az akadémiai világban és azon túl is. Mint mondja: ez lehetőséget kínál a boszorkányság és a mágia társadalomra és tudományra való hatásának a tanulmányozására.
Az egyéves program 2024 szeptemberében indul.
Történelem, irodalom, filozófia, régészet, szociológia, pszichológia, dráma és vallás területén jártas tudósok mutatják be a mágia szerepét Nyugaton és Keleten.
Az egyetem szerint ez az egyetlen olyan posztgraduális képzés az Egyesült Királyságban, amely a mágia történetének tanulmányozását más tantárgyak ilyen széles skálájával kombinálja.
Emily Selove professzor, a kurzus vezetője elmondta: „A dekolonizáció, az alternatív episztemológiák feltárása, a feminizmus és az antirasszizmus a program középpontjában áll.”
A kurzus az Arab és Iszlám Tanulmányok Intézetében kerül meghirdetésre.
„Ez a tanfolyam lehetővé teszi az emberek számára, hogy felülírják azt a feltételezést, hogy a Nyugat a racionalizmus és a tudomány helye, míg a világ többi része a mágia és a babona hazája” – mondta a professzor.
Az egyetem szerint a kurzus többek között a tanítás, a tanácsadás, a mentorálás, az örökségvédelmi és múzeumi munka, a könyvtárakban, az idegenforgalomban, a művészeti szervezetekben vagy a kiadóiparban való munkavégzésre készítheti fel a hallgatókat.
A modulok közül választhatók többek között a Sárkányok a nyugati irodalomban és művészetben, Arthur király legendája, valamint A nők ábrázolása a középkorban téma is – írja a BBC.