Kis híján ott hagyta a fogát a Rocky IV. forgatásán a sztár.
A színész legenda, csak most árulta el, hogy annak idején, amikor a Rocky negyedik részét forgatták, igyekeztek minél realisztikusabb bokszot bemutatni, ezért egy alkalommal Dolph Lundgren olyannyira mellkason ütötte, hogy komoly baj lett belőle.
„Az első jelenetünk az volt, amikor mindketten megérkezünk a stadionba. Aztán elkezdődött a bunyó, és komolyan megsérültem. Kanadából azonnal Los Angelesbe kellett szállítani és intenzív osztályra kerültem. Dolph porrá zúzott engem. A forgatáson még nem is éreztem, de éjjel a szívem fájni kezdett, a vérnyomásom 260-ra emelkedett. Az angyalokkal akartam beszélni, a következő emlékem, hogy repülőn visznek Kaliforniába, alacsonyan szálltunk, hogy ne legyen nagy a légnyomáskülönbség. Arra ébredtem a kórház intenzív osztályán, hogy apácák vesznek körbe. Nagyon meg voltam rémülve, azt hittem, itt a vég. Aztán négy nap múlva felépültem és visszaengedtek forgatni. Élethű bunyót akartunk és Dolph nagyon eltalált a mellkasomon az egyik ütésével. Ez egyébként benne is maradt a filmben. Utána, hála Istennek, már nem történt semmilyen baleset, a film pedig óriási siker lett a közönség körében– emlékezett vissza YouTube-csatornáján Stallone.