ACNEWS

Marad a közlekedési káosz a Mátyásföldi csőtörés miatt

Csőtörés / Fotó: shutterstock
Csőtörés / Fotó: shutterstock
Egy nagyátmérőjű vezetékből kiáramló jelentős mennyiségű víz alámosta az útburkolatot, előreláthatóan mintegy 200 négyzetméternyi úttest és járda javítása lesz szükséges. Ráadásul víz nélkül marad egy utca.
Hirdetés
Ad image

A Veres Péter utca érintett szakaszán az autóforgalom és a közösségi közlekedés, így a HÉV és a 44-es, a 45-ös, a 176E, a 276E és a 277-es autóbusz közlekedése is ellehetetlenült. A H8-as és a H9-es HÉV az Örs vezér tere és Mátyásföld, repülőtér között nem közlekedik, pótlóbusz jár az Örs vezér tere és Cinkota között, mely Nagyicce állomást nem érinti. A buszok terelő útvonalon közlekednek, több megállót nem érintenek.

Az 1949-ben fektetett, 600 mm átmérőjű öntöttvas vezeték törése miatt kellett hétfőn reggel teljes szélességben lezárni a XVI. kerületi Veres Péter utcát a Sárgarózsa utca és a Thököly utca között, olvasható a Fővárosi Vízművel MTI-hez eljuttatott közleményében.

A nagyátmérőjű vezeték sérülése mellett eltört egy kisebb, 150 mm-es lakossági ellátó vezeték is. Ez utóbbi javításáig a Veres Péter utca 1. és 29. között vízhiánnyal kell az ott élőknek számolniuk. A Fővárosi Vízművek közleménye szerint munkatársaik mindent megtesznek a szolgáltatás mielőbbi helyreállítása érdekében, de az csak a két vezeték együttes kezelése mellett lehetséges. Addig is átmenetileg a Farkashida utca 7-9. előtt található szükségkúttá alakított tűzcsapból lehet ideiglenesen vízhez jutni.

Facebook
Twitter
Reddit
Telegram
Email
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

Elindult az ACNews YouTube csatornája!

Mi vár rád a csatornánkon? Izgalmas, folyamatosan frissülő tartalmak, sztárinterjúk és aranyos kiskutyák!