Áttörő eredmények születtek az alvásparalízisben, népiesen lidércnyomásban szenvedők kezelésére.
A tudósok csak most kezdik megérteni, miért ébrednek fel az emberek álmukból mozgásképtelenül – és miért élnek át időnként a hallucinációkat.
Egy 24 éves fiatal a beszámolója szerint 18 éves korában élte át először az alvásparalízist – vagyis az alvási bénulást. „Felébredtem, és nem tudtam mozogni” – mondta a Viktorként megnevezett fiatal. „Láttam egy gremlinszerű alakot, aki a függönyöm mögött rejtőzött. A mellkasomra ugrott. Azt hittem, egy másik dimenzióba léptem. És a legijesztőbb az volt, hogy nem tudtam sikítani. Annyira élénk, annyira valóságos volt.”
Mások démonokat, szellemeket, idegeneket, fenyegető betolakodókat, sőt halott rokonokat is látnak a hallucinációjuk során. Saját testük részeit látják lebegni a levegőben, vagy saját maguk klónozott másolatait az ágyuk mellett állni. Néhányan angyalokat vélnek látni, és később azt hiszik, hogy vallásos élményben volt részük.
A kutatók szerint ezek a hallucinációk táplálhatták a boszorkányokba vetett hitet a kora újkori Európában, és akár magyarázatot is adhatnak néhány modern állításra, miszerint idegenek elrabolták őket.
A tudósok szerint az alvásparalízis valószínűleg mindig is létezett. Az irodalomtörténet számos színes leírást tartalmaz az epizódokról, és Mary Shelley-t állítólag egy alvásbénulást ábrázoló festmény ihlette a Frankenstein egyik jelenetének megírására. Egészen a közelmúltig azonban kevéssé foglalkoztatta a kutatókat.
„Eddig figyelmen kívül hagyott jelenség volt… de az elmúlt 10 évben egyre nagyobb érdeklődés mutatkozott iránta” – mondta Baland Jalal, a Harvard Egyetem alváskutatója, aki 2020-ban befejezte az alvásparalízis kezelésének különböző módjait vizsgáló, talán első klinikai kísérletet.
Jalal egyike annak a kevés alváskutatónak, akik komoly időt és energiát fektetnek az állapot kutatásába. Remélik, hogy szilárdabb képet tudnak festeni az okokról és hatásokról – és kiderítik, hogy mit árul el ez az állapot az emberi agy szélesebb körű rejtélyeiről.
Egészen a közelmúltig nem volt egyetértés arról, hogy hány ember tapasztal alvásparalízist. A vizsgálatok szórványosak voltak, és a módszerek között kevés volt az összhang.
2011-ben azonban Brian Sharpless klinikai pszichológus, a marylandi St Mary’s College vendégprofesszora, a Pennsylvania Állami Egyetemmel együttműködve elvégezte az eddigi legátfogóbb tanulmányt az állapot elterjedtségéről. Öt évtizedet felölelő 35 tanulmány adatait vizsgálta, amelyben több mint 36 000 önkéntest vett részt. Sharpless megállapította, hogy az alvásparalízis gyakoribb, mint korábban gondolták: a felnőttek közel 8%-a állította, hogy egyszer már átélte az alvási bénulást. Ez az arány sokkal magasabb az egyetemi hallgatók (28%) és a pszichiátriai betegek (32%) körében.
Egyesek a természetfeletti vagy akár paranormális jelenségekhez kötik az állapotot. Jalal szerint azonban az alvási paralízisre sokkal „evilágibb” magyarázattal szolgál:
Éjszaka a testünk az alvás négy szakaszán megy keresztül. Az utolsó szakasz az úgynevezett gyors szemmozgású alvás, vagy „REM”, vagyis, amikor álmodunk. A REM-szakasz alatt az agyunk megbénítja az izmainkat, valószínűleg azért, hogy megakadályozzuk, hogy fizikailag is megvalósítsuk az álmainkat és kárt tegyünk magunkban. Néha azonban – és a tudósok még mindig nem tudják pontosan, hogy miért – az agy érzékelő része idő előtt ébred fel a REM-szakaszból. Ettől ébernek érzi magát. Jalal szerint azonban az agy alsó része még mindig REM-ben van, és még mindig neurotranszmittereket bocsát ki, hogy megbénítsa az izmokat.
„Az agy érzékszervi része aktívvá válik. Mentálisan, érzékelésileg felébredsz – de fizikailag még mindig bénult vagy”” – magyarázza Baland Jalal.
Az alvásparalízis kezelésének leggyakoribb megközelítése oktatási jellegű: az egyéneket egyszerűen elmagyarázzák az állapot mögött meghúzódó okokat, és a legtöbb esetben a meditációs terápia egy formáját alkalmazzák. Cél, hogy csökkentsék a páciens lefekvéssel kapcsolatos szorongását, és megtanítják arra, hogy maradjanak nyugodtak, amikor az alvásparalízis jelentkezik.
Súlyosabb esetekben gyógyszeres kezelés is szóba kerülhet – beleértve a szelektív szerotonin visszavétel gátlókat (SSRI-k), amelyeket általában depresszió kezelésére használnak, de mellékhatásként elnyomják a REM-alvást.
Az alvásparalízis legdrámaibb és legemlékezetesebb epizódjai általában azok, amelyek élénk hallucinációkkal járnak. Ezek az éjszakai látomások általában félelmet keltenek, de a tudósok szerint érdekes dolgokat is elárulnak az emberi agyról.
Amikor alvásparalízisbe kerülünk, az agyunk motoros kéregállománya jeleket kezd küldeni a testnek, hogy mozogjon. Az izmok azonban megbénulnak, így az agy nem kap visszacsatolást. „Van egy inkongruencia… az én szétesik, leépül” – mondja Jalal. Ennek eredményeképpen az agy „kitölti a rést”, és saját magyarázatot alkot arra, hogy miért nem tudnak mozogni az izmok. Ezért van az, hogy oly sok hallucinációban egy lény ül a mellkasunkon, vagy tartja le a testünket.
Ez megerősíti azt az evolúciótudósok körében népszerű elképzelést, miszerint az emberi agy egy „történetmesélő gépezet”. Nehezen fogadjuk el, hogy a világ nagy része véletlenszerű, ezért agyunk drámai narratívákat talál ki, hogy értelmet találjon a hétköznapokban.
Baland Jalal elmélete szerint a természetfelettitől való félelem miatt az emberek jobban tartanak az alvásbénulástól, és ez a jelenség a szorongás miatt nagyobb valószínűséggel fordul elő – ami az elménk és a testünk közötti szoros összefonódást bizonyítja.
„Ha szorongunk és stresszelünk, az alvásarchitektúránk töredezettebbé válik, így nagyobb valószínűséggel alakul ki alvásparalízis” – idézi a szakembert a BBC.
Az alvási paralízis nem új keletű dolog. Már évszázadokkal ezelőtt ismerték, bár máshogyan hívták. Magyarországon például lidércnyomásnak.
A néphit szerint a lidércek olyan lények, melyekkel legtöbbször a hajnali órákban, vagy az ebéd utáni alváskor találkozhatunk. Bár kultúránként más és más nevet kaptak, egy közös mindenképpen van bennük: álmában „nyomják, szorítják, fojtogatják” az álom és ébrenlét határán lévő embert.
Annak idején a boszorkánysággal is összefüggésbe hozták az ilyen eseteket, és nem egyszer ártatlanok fizettek az életükkel, a különös jelenség miatt.
De mehetünk ennél még messzebbre is! Egyes középkori leírások szerint, Nem Éva volt Ádám első felesége, hanem Lilith, akit a ”gonoszsága” miatt száműzött a keresztény isten az édenkertből – pedig igazából csak egyenjogúságot követelt magának.
Lilith már a Sumér mitológiában is feltűnt, a középkorban pedig a démonok közé sorolták. A legendák szerint mióta az első nőt kitaszították a világból, – mert felemelte a szavát a keresztény isten ellen – bosszút áll a férfiakon, amódon, hogy éjszaka meglátogatja őket, ráül a mellkasukra és kiszívja belőlük az összes örömet, hogy aztán csak félelmet és reményvesztettséget hagyjon maga után. Lilithet a lidércek anyjának is nevezték akkoriban
