Eddig ismeretlen okokból, a fedélzetén 50 fővel oldalára borult és az árokba csapódott egy busz. Bors úgy tudja, hogy a busz nem menetrend szerint közlekedő járat volt, hanem céges dolgozókat vitt munkába és haza.
A balesetben 23 ember könnyebben, 1 utas súlyosabban megsérült, egy ember pedig meg halt, úgy tudni, a jármű sofőrje – írja a lap.
Az ötven utasból harmincan elhagyták a járművet, a többi utast a székesfehérvári hivatásos tűzoltók, a katasztrófavédelmi műveleti szolgálat irányítása mellett, feszítővágó segítségével szabadították ki – közölte az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság.
Az eset után a sérülteket kórházba szállították, míg a többi utasért egy mentesítő busz érkezett. Azt egyelőre nem tudni, hogy pontosan hogyan történt a baleset, a helyszínen jelenleg is tartanak a vizsgálatok.