ACNEWS

Meghalt Grétsy László

Fotó: MTI / Cseke Csilla
Fotó: MTI / Cseke Csilla
Álmában hunyt el 91 éves korában Grétsy László közismert magyar nyelvész. Másnap konferenciára kellett volna mennie.
Hirdetés
Ad image

Grétsy László halálának hírét A magyar nyelv jövője – a nyelvi változások nyomában címmel rendezett konferencián jelentették be hétfőn kora délután az Eötvös Loránd Tudományegyetemen. Mint mondták, az ismert nyelvész maga is készült erre a konferenciára, de vasárnap álmában békésen elhunyt.

Grétsy László 1960-ban szerezte meg a nyelvtudományok kandidátusa címet az ELTE BTK-n, majd a Magyar Tudományos Akadémia Nyelvtudományi Intézetének tudományos munkatársa, később főmunkatársa lett, valamint a mai magyar nyelvvel foglalkozó osztályvezetőjévé is kinevezték – írja az Index.

Később a Tanárképző Főiskolai Kar Magyar Nyelvi Tanszékének tanszékvezető főiskolai tanáraként folytatta, közben az MTA Magyar Nyelvi Bizottságának társelnökévé is választották, majd nyugdíjba vonulása után annak tiszteletbeli elnöke lett; ehhez hasonlóan az Anyanyelvápolók Szövetségében is előbb elnöki, majd tiszteletbeli elnöki pozíciót töltött be. Munkatársa volt több nyelvészeti folyóiratnak – például a Magyar Nyelvőrnek és az Édes Anyanyelvünknek –, de az Élet és Tudomány, valamint a Szabad Föld rovatvezetőjeként is működött. A Magyar Örökség díjjal 2007-ben, A Prima Primissima díjjal 2012-ben tüntették ki. Legtöbben az Álljunk meg egy szóra! című műsorból ismerhették. Az 1987 januárjában induló, hetente jelentkező ismeretterjesztő sorozatban tízperces adásokba tömörítve beszélgettek Vágó Istvánnal, a későbbi kvízmesterrel nyelvhelyességi kérdésekről.

Facebook
Twitter
Reddit
Telegram
Email
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés