ACNEWS

Meghalt Sólyom László volt köztársasági elnök

Sólyom László titokban a hajléktalanoknak készített ételt Fotó: MTI/Balogh Zoltán
Sólyom László titokban a hajléktalanoknak készített ételt Fotó: MTI/Balogh Zoltán
Vasárnap, 82 éves korában elhunyt Sólyom László volt köztársasági elnök, az Alkotmánybíróság első elnöke, akadémikus, egyetemi tanár – tudatta a volt köztársasági elnök titkársága az MTI-vel.
Hirdetés
Ad image

Sólyom László „óriási erővel, tevékenyen és derűvel viselt hosszú betegség után” hunyt el – áll a Landi Balázs által jegyzett közleményben.

Sólyom László 1965-ben diplomázott a Pécsi Tudományegyetem Állam- és Jogtudományi Karán, majd felsőfokú könyvtárosi oklevelet szerzett az Országos Széchényi Könyvtárban. 1966-tól 1969-ig Jénában, a Friedrich Schiller Egyetem polgári jogi intézetében dolgozott, ezt követően 1969-tól 1978-ig az MTA Állam- és Jogtudományi Intézetének tudományos munkatársa volt.

Sólyom László a nyolcvanas évek elején kezdett a személyiségi jogokkal foglalkozni; ő vezette be az adatvédelmi jog alkalmazását Magyarországon. Ezektől az évektől kezdve került tudományos érdeklődésének középpontjába az alkotmányos alapjogok kutatása, majd az alkotmánybíráskodás elméleti kérdéseinek vizsgálata.

1983-tól 1998-ig az ELTE Állam- és Jogtudományi Karának Polgári Jogi Tanszékén, majd 1995-től a Pázmány Péter Katolikus Egyetem Jogi Karán egyetemi tanár.

Államfővé választásáig az Összehasonlító Magánjogi és Közjogi Tanszék, valamint a Doktori Iskola vezetője volt.

Sólyom László 1969-ben a jénai egyetemen doktorált. 1981-ben az állam- és jogtudományok akadémiai doktorává avatták. 1998-ban megkapta a Humboldt Alapítvány külföldi társadalomtudósoknak járó Humboldt-díját. 1999-ben a Kölni Egyetem díszdoktorrá választotta, ahol 1999–2000-ben vendégtanárként oktatott.

2001-től az MTA levelező tagja. Az 1980-as évek elejétől környezetvédelmi és más civil mozgalmak jogi tanácsadója, a Duna Kör résztvevője. 1988–89-ben a Nyilvánosság Klub tagja, majd ügyvivője, a Márton Áron Társaság tagja, a Független Jogász Fórum választmányának tagja. Az MDF alapító tagja. Az MDF képviseletében részt vett az Ellenzéki Kerekasztal ülésein.

1989. november 24-én az Országgyűlés alkotmánybíróvá választotta. 1990 és 1998 között bírótársai háromszor választották meg az Alkotmánybíróság elnökének.

Megalakulásától, 2000 márciusától tagja a Védegyletnek. 1998-ban a Német Szövetségi Köztársaság érdemrendjének csillaggal ékesített nagy érdemkeresztjével,1999-ben a Magyar Köztársasági Érdemrend nagykeresztjével, 2003-ban Nagy Imre Érdemrenddel tüntették ki. 2005-ben az Országgyűlés köztársasági elnökké választotta. E tisztséget 2010-ig töltötte be. Sólyom Lászlónak számos könyve és publikációja jelent meg.

Facebook
Twitter
Reddit
Telegram
Email
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

Elindult az ACNews YouTube csatornája!

Mi vár rád a csatornánkon? Izgalmas, folyamatosan frissülő tartalmak, sztárinterjúk és aranyos kiskutyák!