Hülyét csinált magából a Forma-1 vezetése Szaúd-Arábiában.
Mint azt az AcNews megírta, a versenyigazgatóság gondoskodott róla, hogy maradjon izgalom a futamot követő díjátadó után is. Bár az Aston Martin világklasszis pilótája meggyőző teljesítménnyel, magabiztosan végzett Perez és Verstappen mögött, a versenyigazgatóság plusz 10 perces büntetést adott neki.
Emiatt átadta a negyedik helyre befutó Russelnek a serlegét, amit előtte boldogan ölelgetett. Emiatt a teljes Forma-1-es világ joggal háborodott a döntésen, keserű szájízt hagyott a nézőkben, de a versenyzőkben is.
Az ügy előzménye, hogy Alonso szabálytalan rajtpozíció miatt (lelógott az autója a vonalról) 5 másodperces büntetést kapott. Ezt szabályosan letöltötte a kerékcserénél. Majd a verseny végén közölték vele és a csapattal, hogy mégsem volt szabályos, mert egy emelő hozzáért a kocsijához.
Még Russel sem tartotta becsületes dolognak a büntetést. Ezt mondta: „Szerintem Fernando büntetése elég kemény volt. Megérdemelték a dobogós helyezést, de egy plusz trófeát elfogadnék – nyilatkozta a Sky Sportnak a Mercedes pilótája.
Alonso is sportszerűen reagált a serleg elvételére.
„Őszintén szólva annyira nem fáj a dolog. Ott voltam a dobogón, csináltam pár képet, átvettem a trófeát és ünnepeltem… Ez inkább az FIA gyenge műsora volt ma. Nem lehet 35 körrel a boxkiállás után büntetést kiszabni…” – magyarázta higgadtan Fernando Alonso.
„Ünnepeltem egy jót, és három ponttal kevesebbet kaptam. Oké, próbáljuk meg ezt helyrehozni Ausztráliában” – tette hozzá.
Végül az Aston Martin fellebbezésének helyt adott az FIA, Alonso visszakapta a harmadik helyét. Akár el is lehet felejteni a dolgot. Csakhogy a FIA még most is maszatolni próbálta a saját hibáját, mert a mezőny Alonso rejtélyes, az újabb ünnepléséről szóló bejegyzésére figyelt fel.
Így értesült róla, hogy a spanyol mégiscsak visszakapta a harmadik helyezését, és megünnepelheti a 100-ik dobogóját – írta a racingline.