A Kúria honlapján vasárnap közzétett végzés szerint a testület a Nemzeti Választási Bizottság (NVB) korábbi határozatát részben megváltoztatta. Elrendelte a főpolgármester-választáson leadott összes érvényesnek nyilvánított szavazat átvizsgálását. Illetve újraszámlálását és a főpolgármester-választás eredményének az érvényes szavazatok újraszámlálása alapján meghatározott megállapítását.
Az Alkotmánybíróság pénteki határozata szerint alaptörvény-ellenes volt a főpolgármester-választás eredményét megállapító június 26-i kúriai végzés. Ezért a Kúriának új döntést kell hoznia.
A Kúria háromtagú tanácsa a döntést egyebek mellett azzal indokolta, hogy a jelöltek között nagyon alacsony volt a szavazatkülönbség (0,005 ezrelék). Ezért „a demokratikus választás tisztaságának megóvása, az aggálytalan szavazatszámlálás, a főpolgármester-választás eredményének jogszerű és végleges lezárása érdekében” szükséges az érvényes szavazatok újraszámlálása. Ennek alapján a főpolgármester-választás eredményének „esetleges módosított eredmény szerinti tartalommal történő megállapítása”.
Karácsony a Facebook-oldalán reagált
„Na hát ez történik, amikor az alkotmánybírák vélt vagy valós politikai elvárásoknak kívánnak megfelelni, és bemondásra újraszámoltatják a főpolgármester-választás érvényes szavazatait. A Kúria bírái, emberileg érthetően, nem kívántak asszisztálni ehhez, és nem kívánták maguk újraszámolni a negyven fokban nyolc nap alatt a 782 ezer érvényes szavazólapot, hanem inkább törvényi alap nélkül kiadták ezt a feladatot a Nemzeti Választási Bizottságnak.”
A főpolgármester jelezte, hogy az NVB-nek hat napja van harminckétszer annyi szavazólapot újra megszámolni, mint amennyit legutóbb.
„Ám legyen újraszámolás. De ehhez erős garanciák kellenek. Nem fordulhat elő még egyszer az, hogy a lezárt urnát vagy tárolódobozt ellenzéki választási bizottsági tagok jelenléte nélkül felbontják. Nem fordulhat elő még egyszer az, hogy urnát vagy szavazólapokat kontroll nélkül szállítgassanak a városban” – vélekedett Karácsony.
Vitézy Dávid szintén Facebook-oldalán reagált
„Senki nem tudhatja, mi lesz a folyamat eredménye, az is lehet, hogy végül nő a különbség köztünk Karácsony Gergellyel, és az is, hogy csökken. Egyet azonban tudok: bármely fejlett demokráciában egy ennyire szoros eredmény (41 szavazat, ami 0,005%, azaz öt százezrelék különbség) és az ahhoz képest igen magas tévesztési arány a már újraszámolt érvénytelen szavazatok megítélésében (2,3%) teljes újraszámláláshoz vezetne.”