Ha valaki mostanában Tokió utcáin autózik, furcsa kis leveleket, virágokat, sőt négylevelű lóheréket lát a kocsik hátulján. Nem dísz ez, nem is szerencsehozó matrica – hanem hivatalos jelzés arra, hogy a volán mögött idős sofőr ül. Japánban ugyanis 70 éves kortól „illendő”, 75 fölött pedig kötelező az úgynevezett Koreisha-jel, azaz az idős vezető jelölése – adta hírül a 99 Percent Invisible.
A cél nem a megszégyenítés, hanem éppen az ellenkezője: a figyelemfelhívás és az empátia. A matrica arra emlékeztet, hogy a kormány mögött nem egy gép ül – hanem egy ember, aki lehet, hogy kicsit lassabban indul, bizonytalanabbul parkol, és még ha több rutinnal is, de esetleg kevesebb reflexszel közlekedik.
A japán közlekedési kultúrában ez nem sértés, hanem a kölcsönös tisztelet jele. A négylevelű lóherét formázó szimbólum színei az évszakokat idézik, mintha csak azt üzenné: „én már az őszemben vezetek, de még úton vagyok”. Korábban egy narancssárga-sárga hervadó levél volt az idős sofőrök emblémája, de azt sokan bántónak találták. A mostani változat éppen ezért lett barátságosabb, életigenlőbb.
Japánban a kezdők is kapnak saját jelzést: a zöld-sárga friss levél matrica jelzi, ha valaki egy éve szerezte a jogosítványát. A kettő így keretbe fogja az emberi életutat az utakon is – az első és az utolsó kilométerek között. Sőt, külön matricája van a siket, illetve mozgáskorlátozott sofőröknek is – ezek is színesek, organikusak, pillangót, formáznak. A japán tervezők szerint így lehet visszahozni az emberi arcot a közlekedésbe, ami máshol gyakran a dudák és a sietség terepe.
Magyarországon egyelőre nem tervezik hasonló rendszer bevezetését – bár ha belegondolunk, mennyi bosszúságot, félreértést és indulatot előzne meg egy apró, de őszinte jelzés: „Türelem, kérem: kisebb sebesség, de több tapasztalat van a volánnál.”
