ACNEWS

Meglepő dolgot árult el volt feleségéről Árpa Attila

Futó kalandnak indult a színész-rendező és volt felesége, Tomán Szabina kapcsolata, akivel a válásuk után is jó barátságban maradtak közös kislányuk miatt.

Hirdetés
Ad image

Futó kalandnak indult a színész-rendező és volt felesége, Tomán Szabina kapcsolata, akivel a válásuk után is jó barátságban maradtak közös kislányuk miatt.
 

A Nagy Ő műsorának forgatásai már befejeződtek, így a színész az adások után a rajongóival együtt a TikTokon, élőben boncolgatja az aznapi eseményeket, akik olykor nekiszegeznek néhány érdekes kérdést. Az egyik ilyen bejelentkezés alkalmával izgalmas kulisszatitokra is fény derült – írja a Bors.

A színész-producer többek között azt is elárulta, hogy elsősorban a volt felesége cége által forgalmazott ételeket és termékeket fogyasztotta. 

„Tény és való, hogy az ő termékeit szoktam enni. Amikor forgatok, akkor nagyon praktikus, hogy csak előveszek egy adagot az egyikből, forró vizet öntök bele, és már fogyaszthatom is!”  – kezdte a napilapnak Árpa Attila, akinek  ez teljesen rendben van, hiszen a válása után is jó kapcsolatot ápol Tomán Szabinával.

Ezzel szemben a rajongók úgy gondolják, ez nem túl etikus, mivel a műsorban a szerelmet keresi, miközben volt kedvese ételeit majszolja.

„Szerintem nem olyan furcsa ez, a műsorban több alkalommal is beszéltem róla, hiszen ő része a múltamnak, és mint a gyermekem anyja, a jelenemnek is. Jó viszonyban vagyunk. Illetve eddig voltunk, ugyanis hamarosan megjelenik egy könyve, majd kiderül, hogy utána is jóban maradunk-e…”  – reagált viccelődve a színész, aki volt párjához hasonló, olyan nőre vágyik, aki egyedül is képes megállni a helyét. Bár A Nagy Ő egyik adásában volt egy félreérthető kijelentése, miszerint egy nőnek kell eltartania őt, bevallása szerint ez csupán teszt volt, hogy kizárja a potenciális aranyásókat.

„ Tisztázzuk, nem keresek olyan nőt, aki eltart. Ha életem legrosszabb helyzetében lennék, akkor sem engedném ezt, mindig megoldottam, ezután is sikerülni fog. Persze az élelmiszerárakat elnézve még az is lehet, hogy sor kerül erre…” – sütött el egy újabb poént Attila, hozzátéve: büszke arra, ha egy nő letesz valamit az asztalra, ezzel is utalva volt feleségére, aki mára sikeres vállalkozást vezet.

Tomán Szabina és Árpa Attila kapcsolata először csak egy futó románcnak indult. A pár végül több mint 11 évig volt együtt, összeházasodtak, és egy gyönyörű kislányuk is született, a jelenleg 14 éves Amira. Attila és az egykori modell kapcsolata azonban idővel kihűlt, így 2016-ban a válás mellett döntöttek. A színész-rendezőnek azóta már több rövidebb és hosszabb kapcsolata is volt, de mivel még mindig nem találta meg a megfelelő társat, így esélyt adott annak, hogy egy társkereső műsoron keresztül találja meg az igazit. 

„Tény és való, hogy amikor megláttam, valóban nem gondoltam volna, hogy gyerek és házasság lesz, és szerintem ezzel ő is így volt. Egyébként nem hiszek a társkeresőkben, sajnos csak rossz tapasztalataim vannak róla. Hogy a szereplést komolyan gondoltam-e vagy sem? Reménnyel telve indultam neki. Az pedig, hogy megtalálom-e a szerelmet, a műsorból kiderül” – zárta le sejtelmesen Árpa Attila.

Facebook
Twitter
Reddit
Telegram
Email
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

Elindult az ACNews YouTube csatornája!

Mi vár rád a csatornánkon? Izgalmas, folyamatosan frissülő tartalmak, sztárinterjúk és aranyos kiskutyák!