A sztárok fodrásza eleinte félt, hogy 25 éves fiának korai még a házasság, ám Dominik és írónő kedvese, Mészáros Dorka készen álltak az elköteleződésre.
Dominik oltár elé vezette Mészáros Dorkát. A fiatal szerelmesek már régóta ismerik egymást, érdeklődési körük is hasonló. Dominik verseket ír, és jelenleg a filmek világában találta meg a helyét, míg szerelme, Dorka szintén a kreatív vonalat képviseli: íróként már öt sikeres regény köthető a nevéhez. Zsidró Tamás pedig nem is lehetne büszkébb a fiatalokra. Legidősebb fiának és újdonsült menyének nagy napjáról a Hot!-nak árult el részleteket. A sztárfodrász elmondta, hogy a polgári szertartást három hónappal a lagzi előtt tartották, ráadásul nem mindennapi körülmények között:
„Beadtak egy videópályázatot a Nagycsaládosok Országos Szövetségéhez, amit megnyertek. Így először két másik párral mondták ki a boldogító igent az anyakönyvvezető előtt. A szövetség mindent megszervezett, egy szuper helyszínen, a várban lévő felújított lovardában”- mesélte boldogan az örömapa.
Mészáros Dorka egy mélyen dekoltált, ám annál gyönyörűbb fehér ruhában mondta ki a boldogító igent, újdonsült férje pedig büszkén feszített meseszép felesége mellett.