ACNEWS

Megölte két lányát a diósjenői rém, 14 év után áll bíróság elé

Az ügyről Petőfi Attila vezérőrnagy és Kalmár Zsolt ezredes tartott sajtótájékoztatót Fotó: police.hu
Az ügyről Petőfi Attila vezérőrnagy és Kalmár Zsolt ezredes tartott sajtótájékoztatót Fotó: police.hu
Fellélegezhetnek a Nógrád vármegyei falucska lakói: tizennégy év után végre bíróság elé áll az elvetemült gyilkos.
Hirdetés
Ad image

Bravúros nyomozás után lezárták a nyomozást a diósjenői rém ellen, akinek kezén egy 14 és egy 19 éves lány vére szárad. A Rétsági Rendőrkapitányság 2009 év elejétől eltűntként kereste a testvérpárt, majd a Nógrád Vármegyei Rendőr-főkapitányság vette át az ügyet. A rendőrség mindent felhasznált annak érdekében, hogy az eltűnt lányokat megtalálja. Végül a gyanú a 49 éves nevelőapára terelődött, akit a nyomozók tavaly június 30-án, a diósjenői otthonában elfogták. Őrizetbe vették és gyanúsítottként kihallgatták, majd a bíróság letartóztatta.

Okkal. Ugyanis a férfi házának udvarán megtalálták az eltűntként körözött 19 éves lány holttestének maradványait. Kiderült, a nevelőapa 2009 márciusában veszekedés közben bántalmazta a lányt, aki ennek következtében a helyszínen meghalt. A gyilkos a holttestet elásta. Ezt követően a nyomozók minden, az ügyben felmerülő további körülményt és adatot ellenőriztek. És a másik lány holttestének felkutatása céljából szakértőket vontak be. Ennek eredményeként idén nyáron Diósjenőn újabb emberi maradványokat találtak. Kiderült, hogy a 14 éves lány maradványai azok. Őt a nővére halála után egy hónappal verte agyon a nevelőapja.

A letartóztatásban lévő gyilkost a nyomozók mindkét lány sérelmére elkövetett emberöléssel, míg a lányok édesanyját emberölésben elkövetett bűnpártolással gyanúsítják. A nógrádi nyomozók  a szükséges eljárási cselekményeket elvégezték és az ügy iratait a napokban átadták az illetékes ügyészségnek. Minderről sajtótájékoztatón számolt be a rendőrség – adta hírül a police.hu.

Facebook
Twitter
Reddit
Telegram
Email
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés