A vádlott beismerte, hogy a kés nála volt, és azt is, hogy ő szúrta meg az áldozatot. Ugyanakkor tagadja a gyilkosság vádját, arra hivatkozva, hogy önvédelemből cselekedett, és nem állt szándékában súlyos sérülést okozni.
„Vagy én, vagy ő”
A bíróság előtt elmondta, hogy a támadás előtti pillanatokban erős félelmet érzett: „Azt hittem, meg fog támadni… Olyan volt, mint egy választás: vagy én, vagy ő.” Állítása szerint társa dühös volt, egyik keze a nadrágjában volt, a másik kinyújtva, így azt hitte, fegyver van nála.
„A szemem sarkából láttam, hogy felém jön. Dühösnek tűnt, mintha tenni akarna valamit” – fogalmazott a vádlott.
Azt állítja, hogy korábban megpróbált békülni
Az eset még február 3-án történt a sheffieldi All Saints Catholic High School udvarán, amikor a fiú egy 13 centiméteres vadászkéssel mellkason szúrta osztálytársát, Harvey-t, aki kevesebb mint egy percen belül összeesett.
„Azt mondtam neki: ‘Az én hibám, csak rázz kezet velem.’ Azt gondoltam, ha bocsánatot kérek és kezet rázunk, talán nem történik semmi. De ő azt mondta: ‘Nem, baszd meg!’ – és ellökött”
– emlékezett vissza a 15 éves .
Elmondása szerint ezután Harvey megragadta a vállát, és hátralökte. Azt is állította, hogy Harvey hangosan azt kiabálta neki: „Megöllek, és ezúttal rendesen megöllek.”
A tárgyaláson bemutattak egy iskolai felvételt, amelyen a vádlott egy késsel pózol az udvaron – a bíróság arról is tájékoztatást kapott, hogy nem ez volt az első alkalom, hogy a fiú fegyvert vitt az iskolába. Ez megerősíti az ügyészség azon állítását, hogy előre eltervezett szándékosság is fennállhat.
A késelés után a fiú átadta a fegyvert egyik tanárának, és azt mondta: „Tudjátok, hogy nem tudom kontrollálni.”
Védője, Gul Nawaz Hussain KC keresztkérdései során a fiú azt állította, hogy nem volt tudatában tettének súlyosságának egészen addig, amíg az igazgató, Mr. Pender át nem karolta őt. „Felkavart, megijesztett és sokkolt, amikor rájöttem, mi történt” – mondta a bíróságnak. Állítása szerint csak a rendőrség megérkezésekor tudatosult benne, hogy Harvey súlyosan megsérült.
A tárgyaláson ismertették azt is, hogy a fiú korábbi rendőrségi vallomásában azt mondta: „Nem állt szándékomban súlyosan bántani, de abban a pillanatban úgy éreztem, hogy meg fog támadni. Önvédelemből tettem.”
Még nincs vége…
A tragikus esemény következtében Harvey Willgoose életét vesztette, a bíróság szerint a sérülés olyan súlyos volt, hogy mindössze 49 másodperc alatt összeesett. Az ügyészség szerint a mellkason leadott, erőteljes szúrás egyértelműen halálos szándékot mutat – írta a Mirror.
Az ügyben az esküdtszék feladata eldönteni, hogy a vádlott szándékosan, előre megfontoltan cselekedett-e, vagy valóban félelemből, kontrollvesztett állapotban reagált – ahogy azt maga állítja. A tárgyalás jelenleg is folyamatban van, az ítélethozatal a bizonyítékok teljes körű ismertetése után várható.