Felkavaró témával foglalkozik Köböl Anita podcast műsora. Az utóbbi időben egyre többször lehetett hallani azt a fájdalmas tényt a hírekben, hogy tinédzserek önként véget vetnek az életüknek. Ma Magyarországon évente 30-40 fiatalkorú dönt úgy, hogy öngyilkosságba menekül, mert kilátástalannak látja az életét.
Ez a szám rendkívül megrázó, gondoljunk csak bele, egy osztálynyi fiatal nem lát más kiutat az életében, csak a halált. Pedig van megoldás, csak éppen a téma és a körülötte lévő gondolatok tabusítása, gyakran elbagatellizálása, vagy éppen a híradásokban romanticizált esetek nem engedik látni és észrevenni annak fontosságát, hogy prevencióval és kellő odafigyeléssel hány gyermekéletet lehetne megmenteni.
A műsorban dr. Balázs Judit, az ELTE Pedagógiai és Pszichológiai kar tanszékvezető egyetemi tanára hangsúlyozza: fontos annak megértése, hogy a depresszió, amely egy ilyen eset bekövetkeztének előszobája, egy ugyanolyan betegség, mintha a szívünknek, vagy a fogunknak lenne problémája, éppen ezért kezelni kell, és ne legyen az ciki, vagy stigma, ha valaki szakemberhez fordul. Ugyanakkor azt is meg kell értenünk, hogy rendkívül sokat számít a környezet segítő szándéka.
„A beszélgetés nagyon jó és nagyon fontos. A serdülőkor eleve egy nehéz időszak, hektikus hangulatingadozások tarkítják, ami teljesen egészséges, hiszen ezzel együtt jár. De a megváltozott viselkedés, a kialvatlanság, a megváltozott szokások, a romló tanulmányi eredmény mind-mind árulkodó jel lehet. A szülőknek nem könnyű ez az időszak, de ha azt tudják éreztetni a gyermekükkel, hogy ha szükség van rá, akkor ott van, vele van, ha kell meghallgatja, ha baj van tud hozzá fordulni, akkor az sokat tud segíteni, és nem szabad elbagatellizálni egy fiatal érzéseit és gondolatait. Ez mindenki számára nehéz, akár paralizálódhat, bénulhat is maga a szülő, hogy mit tegyen. Az nagyon jó dolog, ha ők is részt vesznek a kezelésben, hiszen nagyon fontos az egész közeg segítése ” – mondja dr. Balázs Judit.
Azon is fontos lenne változtatni – és ez főleg ránk, a kívülállókra vonatkozik -, hogy ne legyen ennyire negatív a társadalmi interpretációja annak, ha valaki pszichológushoz jár. Amerikában már-már menőnek számít, ha szakemberhez fordulnak, még a legbefolyásosabb, magas pozícióban lévő emberek is. Itthon egyelőre ott tartunk, hogy nem szeretünk erről beszélni, pedig azzal, ha magunkkal foglalkozunk, egyúttal a környezetünkért is teszünk. Jó volna, ha ezt a környezet azzal hálálná meg, hogy elfogadó a témával kapcsolatban és perspektívát váltva úgy kezd el gondolkozni, hogy megérti, muszáj a lelki jóllét a mindennapok sodrásában, amiben egy szakember csak segítségünkre lehet.
A teljes beszélgetés megtekinthető a #nofilter – Nők, filter nélkül Köböl Anitával aktuális adásában, vagy hallgasd meg szerdánként a Spirit FM-en.