ACNEWS

Megszivatták a bíborosok a hívőket Rómában

Illusztráció / Fotó: Shutterstock
Illusztráció / Fotó: Shutterstock
Hiába várakoztak a hívők. Órákat késett a füstjel tegap a Vatikánban: megtudtuk, mi volta az oka.
Hirdetés
Ad image

A Vatikánban az új pápa megválasztása a várttól eltérően zajlott. Szerda este több mint három órát késett az első füstjelzés. Ennek több oka is van.

Az egyik fontos tényező, állítólag, Raniero Cantalamessa bíboros szokatlanul hosszú beszéde volt. Fő mondanivalója annyi volt: a pápaválasztáskor a bíborosoknak az egész egyház javát kell szem előtt tartaniuk.

A másik ok: a 132 szavazásra jogosult bíboros közül sokan újoncok a konklávé folyamatában, ami lassította az egész eljárást. Ráadásul néhány bíboros nem is beszél olaszul. Ezért a megbeszéléseket és a beszédeket különböző nyelvekre kell lefordítani.

Szerda este valahára fekete füst szállt ki a kéményből. Ez azt jelenti, hogy még nem nevezték ki az új pápát, és a választás csütörtökön folytatódik – írja a Blick.

A konklávé ezután a nyilvánosságtól elzárva folytatódik. Négy szavazási fordulóra kerül sor, kettőre délelőtt (10.30 és 12 óra), kettőre pedig délután (17.30 és 19 óra) – hacsak nem lesz kétharmados többség valamelyik bíboros mellett korábban.

Általánosan várható, hogy a döntés a hét végére megszületik. Ez azonban nem biztos. Addig is a világ többi részének az Apostoli Palota pompás kápolnájának tetején lévő kémény füstjelzéseire kell hagyatkoznia.

Facebook
Twitter
Reddit
Telegram
Email
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

Elindult az ACNews YouTube csatornája!

Mi vár rád a csatornánkon? Izgalmas, folyamatosan frissülő tartalmak, sztárinterjúk és aranyos kiskutyák!