A Sztárbox legújabb évadának utolsó negyeddöntője férfi középsúlyban igazi drámát hozott: Kocsis Dénes színész és Pápai Joci énekes mérkőzött meg egymással. Az eredményhirdetésnél váratlan fordulat történt: Pápai megragadta a mikrofont, és közölte, hogy visszalép. „Az igazságérzetem nem engedi, hogy én jussak tovább. Kocsis Dénes fogja folytatni a versenyt, mert megérdemli” – jelentette ki.
Kovács Kokó István, a műsor szakmai vezetője elmondta: ilyen döntés még soha nem született a Sztárbox történetében, de Pápai gesztusa példaértékű és sportszerű. Így Kocsis Dénes sérülten is automatikusan továbbjutott az elődöntőbe, mindenki meglepetésére.
„Én ilyenről még nem hallottam. De mintha tegnap Kokó is azt mondta volna, hogy a pályafutása alatt nem találkozott még ilyen esettel. A profi meccseknél nincs ilyen… kicsit showműsor szagú volt. A versenyző elismerheti, hogy az ellenfele jobb volt, de soha nem adja át a győzelmet” – árulta el Kocsis Dénes edzője.
Már az első menetben megfagyott a levegő a stúdióban, amikor Kocsis válla kiugrott egy ütközés után. A Vecsés SE Boxing Team edzője, Kangli Lajos az AcNewsnak elárulta, hogy ha minden igaz, ma kiderül, hogy Dénes folytatni tudja-e majd a versenyt.
„Ha minden igaz ma megy orvoshoz Dini, ott majd elválik hogyan tovább. Remélem semmi komolyabb nincs. Két hét múlva lesz esedékes a következő meccs. Ma az orvos megnézi őt és meglátjuk. De az biztos, hogy nagyon fogunk rá most vigyázni az edzéseken”- magyarázta lapunknak Kocsis Dénes edzője.
Az orvosi segítséget követően a színész újra és újra visszatért a ringbe, még akkor is, amikor másodszor is megsérült a válla. A harmadik menetben hatalmas erővel támadott, a kommentátorok szerint „gyakorlatilag szétverte” Pápait. A bíró végül Pápai Jocit hirdette ki győztesnek.
„Én úgy láttam, hogy Dénesnek tisztábban voltak a találatai. Az a helyzet, hogy az első menetet nyilván elvesztette a rászámolás miatt. De még gy is azt mondom, hogy ki lehetett volna hozni őt győztesnek. Több találata volt, a negyedik menetben pedig szinte felőrölte az ellenfelét, Jocit. Dénes mindent beleadott a lehetőségeihez képest” – mondta Kangli Lajos.