ACNEWS

Megszólalt Vidnyánszky a Nemzeti Színházban történt balesetről

Fotó: MTI
Fotó: MTI
A héten hazaengedik a kórházból Szász Júliát és Horváth Lajos Ottót, a Nemzeti Színház előadás közben súlyosan megsérült színészeit.
Hirdetés
Ad image

Mint ismert, súlyos baleset történt a Nemzeti Színházban a Rómeó és Júlia című darab múlt hét pénteki előadásán. Szász Júlia és Horváth Lajos Ottó lezuhant a négy méter magas díszletről, mindketten súlyos sérüléseket szenvedtek.

Vidnyánszky Attila, a Nemzeti Színház lemondott vezérigazgatója a Magyar Nemzetnek adott interjújában kellemetlen állítással szembesítették. Állítólag kétszer is jelezték neki, hogy a Rómeó és Júlia díszletei veszélyesek. „Hozzám ez nem jutott el – válaszolta Vidnyánszky. – Most kiderült, hogy a színészek között volt olyan, aki a főpróba hetében, tehát még két éve jelezte a műszaknak, hogy van egy rész, amit lehet, hogy alakítani kellene, de a vasfüggöny adottságai miatt ezt nem lehetett megtenni. Hozzám nem jutott el akkor ez az információ. Úgy érzem, sokan kihasználják most ezt a helyzetet, és nemtelen támadást indítottak a színház és a személyem ellen.”

A vezérigazgató a sérült színészek állapotára vonatkozó  kérdésére ezt válaszolta: „A körülményekhez képest jól vannak, és a főorvos is biztatóan nyilatkozott az állapotukról. Tudomásunk szerint a héten hazaengedik a két művészt, és otthon folytatódhat a felépülésük.”

Facebook
Twitter
Reddit
Telegram
Email
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés