Till Tamásnak 2000. május 11-én örökre nyoma veszett. Meggyilkolását tavaly ismerte be F. János, aki azonnal az első számú közellenség lett Magyarországon. A tettes most ügyvédje közreműködésével interjút adott a börtönből – írja a blikk.hu.
A kecskeméti fegyházban fogvatartott férfi korábban beismerte, hogy szexuális indítékkal csalta el a bicikliző gyermeket, akit aztán brutális kegyetlenséggel végzett ki. Most már tagadja a cselekmény elkövetését.
Mint az interjúban elmondta, tízéves koráig nevelőszülőknél élt, azt követően pedig intézetekben nevelkedett. Válaszolt arra a kérdésre, hogy érte-e valaha valamilyen szexuális abúzus. Állítása szerint 6-7 éves korában megerőszakolta őt egy ismeretelen, azonban az ügyben a hatóságok nem tettek semmit. Az intézetben a gyerekekkel együtt tömegfürdőt használtak, miközben egymást kellett mosniuk, a nevelők pedig nézték őket. Az idősebb gyerekek a nemi szervüket a kisebbek arcához, illetve fenekéhez nyomták. F. János emiatt feljelentést akart tenni, de – mind fogalmazott – „ezért is kaptunk”.
F. János elmondta, hogy nem érzi magát erőszakos embernek, ha verekedést lát, akkor szinte leblokkol. Kerüli a konfliktusokat, soha nem volt ilyenben része. Az interjúban tagadta továbbá, hogy szexuális indítékkal szólította volna le Till Tamást. Közölte, hogy állítását poligráf is bizonyítja. Azt is tagadta, hogy harag öntötte volna el és emiatt gyilkolta meg Till Tamást. Mint fogalmazott, „Semmi harag nem volt, csak az ügyészségi és rendőrségi fenyegetés és zsarolás, kényszerítés hatására mondtam. Azt mondták, a családom és a cégem tönkreteszik, a feleségemnél pedig lejáratnak. Valójában én Till Tamást autóval sodortam el vasakat szállítva utánfutóval. Baleset volt”.
A tettes azt állítja, hogy a baleset után nagyon megijedt. Tamás testét a közeli tanyán élő W. József, F. János akkori munkaadója vitte be az útról. Tamás akkor még élt, de kicsivel később „Józsi bácsi” közölte, hogy „meghalt a fiú”. W. József ezután visszaküldte az intézetbe F. Jánost, mondván, hogy majd ő elrendezi a dolgot, ne beszéljen senkinek az esetről. F. János állítása szerint tartott W. Józseftől, aki 15 éves korától kezdve molesztálta őt. Till Tamás halála után a férfi meg is zsarolta F. Jánost. Mondván, feljelenti őt a gyilkosság miatt, ha nem szerez be neki másokat. F. János egy ideig bírta a nyomást, végül közölte W. Józseffel, hogy nem bírja tovább, feladja magát a rendőrségen. W. József ezután akasztotta fel magát.
A tettes elárulta, hogy pillanatnyilag biztonságban van, elkülönítették őt a többi rabtól. Till Tamás szüleinek is üzent, őszinte részvétet nyilvánított és ismét megerősítette verzióját a szerencsétlen autóbalesetről. F. János az interjú végén elárulta, hogy ismeretei vannak egy pedofil-hálózatról. „Tudomásom van egy olyan hálózatról, amelynek a tagjai prominens személyek és a részükre különböző intézetis, nevelt gyerekek kerültek szexuális célra kiközvetítésre” – közölte.