A színésznő ezen a napon hosszú évek óta a csapatával, a Dívákkal lép fel, és egyben meg is ünnepli a lányokkal a születésnapját. Ám a megemelkedett rezsiköltségek miatt ma nem szórakoztatják a közönséget, így másképp ünneplik az 51. életévébe lépett színésznőt.
A lányok, Détár Enikő, Fésűs Nelly és Ladinek Judit fontosnak tartják Nelly felköszöntését, és bár ma nem szórakoztatják a közönséget, ki nem hagyták volna, hogy hármasban is ünnepeljenek.
„Csak egy közös ebédre futunk ma össze, az este pedig most először a családommal ünnepelek”- mondta az AcNewsnak Nelly, aki már készül az ünnepekre, igaz a karácsonyi menüt még várat magára. Otthon még nem izzította be a tűzhelyet, ezzel szemben a Konyhafőnök VIP-ben még forgatja a fakanalat, és a középdöntőig küzdötte fel magát. Büszke is rá férje, Vajtó Lajos, akit pár nappal ezelőtt még a Fam VIP-ben láthattunk a képernyőn, majd mindenki legnagyobb döbbenetére kiesett a játékból, így visszakapta szerető családját.
„ Lajos pont ugyanúgy viselkedett a játékban, mint itthon. Szeret mindent egyben tartani” – fogalmazott Nelly, aki végre a születésnapján is élvezheti gondoskodó férje társaságát és szeretetét.
Egyelőre nem ejtették meg a karácsonyi nagybevásárlást, de gondolatban már elkészült az ünnepi menüsor: hagyományos karácsonyi ételekkel készülnek, így halászlé és töltött káposzta is kerül az asztalra. Mivel Lajos nem mozog olyan otthonosan a konyhában, így a házimunkában veszi ki a részét, ezzel is levéve a karácsonyi őrület terhét Nelly válláról.