ACNEWS

Halott a metróban: 2 millió dollárt kapott eddig a gyilkosa

Többen is videóra vették a férfi haláltusáját. / Fotó: Youtube
Többen is videóra vették a férfi haláltusáját. / Fotó: Youtube
A hajléktalan utcai művész, Jordan Neely erőszakos halált halt New Yorkban. A feltételezett elkövető időközben már 2 millió dollár adományt kapott.
Hirdetés
Ad image

Egy online adománygyűjtő akció keretében jött össze ez a jelentős összeg, amit a közelgő tárgyalás és az esetleges polgári perek költségeinek fedezésére szánják. De nem a halott családjának, hanem annak, aki a halálát okozta.

A 24 éves Daniel P.-t azzal vádolják, hogy május elején egy metrószerelvényen addig fojtogatta a 30 éves, fekete bőrű Neelyt, amíg az eszméletét nem vesztette, és később egy kórházban meghalt. Pénteken a férfit emberöléssel vádolták meg. Egybehangzó jelentések szerint óvadék ellenében szabadlábra helyezték.

A szemtanúk szerint Neely az incidens előtt hangosan panaszkodott egy vonaton, hogy éhes és szomjas, de nem támadott meg senkit.

Daniel P. – a volt tengerészgyalogos – jogi csapata azt mondta, hogy védencük az életét kockáztatta, hogy megvédjen másokat.

Neely családja szerint Pennyt gyilkosságért kellene bíróság elé állítani.

A konfrontáció végét egy járókelő videóra vette. A klipben Penny a hajléktalan Neely nyaka köré fonta a karjait, miközben más ingázók tartották a karját. A szemtanúk beszámolója szerint Neely kiszámíthatatlanul viselkedett, és más utasokat fenyegetett, mielőtt Penny közbelépett.

Neely régóta szenvedett mentális betegségben, és korábban többször letartóztatták.

Az elhunyt férfit a Broadwayn néhányan Michael Jackson-imitátorként ismerték. Halála nagy vitát váltott ki az Egyesült Államokban a rendszerszintű rasszizmusról.

A „The #1 Free Christian Fundraising Site” reklámszlogennel ellátott közösségi finanszírozásra épülő weboldal egy olyan platform, amelyet az USA-ban inkább a jobboldali konzervatívok használnak. Itt gyűjtöttek össze a gyilkos tengerészgyalogosnak kétmillió dollárt – számolt be róla a New York Post.

Facebook
Twitter
Reddit
Telegram
Email
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés