A 23 éves olimpiai bajnok tavaly nem indult a fukuokai vizes-világbajnokságon, távolmaradását azzal indokolta, hogy elege lett. Akkor minden szakember úgy gondolta, semmi baj ezzel, az olimpia a főcsapás irány. Csakhogy Milák Kristóf teljesen eltűnt a nyilvánosság elől, még a Magyar Úszó Szövetség vezetői sem tudtak róla semmit. Egészen mostanáig – írta az Origo.
Az úszócsillag szilveszter estéjén Schmidt Ádám sportért felelős államtitkárral és Kovács Katalin egykori olimpiai bajnok kajakossal együtt pózolt egy fotón. Most pedig a Sportrádióban a klubja, a Budapest Honvéd ügyvezető elnöke, Gergely István osztotta meg a legfrissebb híreket Milákról.
„Annyit tudok mondani, hogy ő már edz. Vízben még nem volt, de szárazföldi edzéseket tart, gyógytornára jár. A napokban a vizes edzéseket is valószínűleg elkezdi. Az, hogy ott lesz-e az olimpián és ott hogy szerepel, csak rajta múlik. Az biztos, hogy minden körülmény adott ahhoz, hogy ő ott tudjon lenni és jól is tudjon szerepelni. De ez az ő sorsa, az ő döntése, az ő vállalása” – mondta Gergely István. Szerinte a kihagyás miatt Milák riválisai a pillangószámokban nagyobb önbizalommal állnak majd rajtkőre vele szemben, de a magyar úszó szerinte ha akar, ezen felül tud emelkedni.