Igazi kecses fenevad az új társa az énekesnek.
Különleges négylábúnak lett a gazdája Vastag Tomi. Az énekes ugyanis egy első ránézésre vadorzó, ám valójában szelíd kutyusnak lett a tulajdonosa.
„Igazából ő egy csehszlovák farkaskutya, ő van a legközelebb a farkasok klánjához. Most már egy jó ideje együtt élünk, együtt töltjük a napjainkat és egy igazán jó csapat vagyunk. Loki egy éves lesz nemsokára” – kezdte a beszélgetést a Blikk TV-n Vastag Tamás, akinek farkaskutyája egy igazán ritka és különleges fajta. Eredetileg egy kísérlet eredménye volt, még 1955-ben, amikor a kárpáti farkast és a német juhászkutyát megpróbálták keresztezni, kevés sikerrel. A farkasvér miatt ugyanis a csehszlovák farkaskutya egy nagyon nehezen kezelhető, öntörvényű és agresszív fajta lett. Ennek ellenére mégis elterjedt annyira, hogy mára már elismeri a Nemzetközi Ebtenyésztő Szervezet is.
„Mivel van egy kutyám is, egy Mudi, ezért azt szoktam mondani, hogy a farkassal érkezem, azért, hogy tudják, nem a kicsivel, hanem a naggyal jövök. Loki egyébként sokkal jámborabb, mint a kicsi, aki ugyan szintén barátságos, de azért szeret terelgetni, hiszen juhászkutya” – mondta.
Lokit IDE kattintva nézheted meg!