ACNEWS

Mutatjuk, mikor megy újra ember a Holdra!

Drágább a tervezettnél, jogi viták is hátráltatják a projektet, és első a biztonság.

Hirdetés
Ad image

Drágább a tervezettnél, jogi viták is hátráltatják a projektet, és első a biztonság.

Az amerikai űrkutatási hivatal legalább 2025-ig elhalasztja űrhajósai tervezett holdra szállását – írja az Infostart.

„Az ügynökség elsődleges feladatának tartja a lehető leggyorsabb és legbiztonságosabb visszatérést a Holdra” – közölte Bill Nelson igazgató hozzátéve ugyanakkor, hogy a NASA Artemis-programja keretében „valószínűleg legkorábban 2025-ben léphet először ember a Holdra”.

Az eredeti tervek szerint 2024-ben érkezett volna először amerikai űrhajós a Holdra a program keretében. Ezt még a Trump-kormányzat jelentette be 2019-ben.

Mivel a program költségvetése jelentősen meghaladta a tervezettet, megfigyelők már régóta kétségüknek adtak hangot, hogy a NASA képes lesz tartani eredeti célt.

Jogviták is hátráltatták a tervezett indulást. Áprilisban Elon Musk űripari cége, a SpaceX kapott megbízást a NASA-tól az első kereskedelmi célú holdra szálló eszköz kifejlesztésére, amelyet azonban Jeff Bezos űrvállalkozása bíróságon megtámadott. Pénteken hozott döntésében egy szövetségi bírósági elutasította a keresetet. A NASA közölte, hogy így a továbbiakban is a SpaceX-szel fog együttműködni.

Az Artemis-program keretében négy űrhajóst szállít majd az Orion űrhajó Hold körüli pályára, ahonnan a SpaceX által készített leszálló egységgel két űrhajós érkezik majd az égitestre.

Eddig csak az Egyesült Államok juttatott el embereket a Holdra, az Apollo-missziók keretében 12 amerikai űrhajós landolt az égitesten 1969 és 1972 között.

Facebook
Twitter
Reddit
Telegram
Email
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

Elindult az ACNews YouTube csatornája!

Mi vár rád a csatornánkon? Izgalmas, folyamatosan frissülő tartalmak, sztárinterjúk és aranyos kiskutyák!